Botorok gólja továbbjutást ért

Botorok gólja továbbjutást ért

Szép időben vette kezdetét a SR Brassó és FK Csíkszereda közötti Románia Kupa mérkőzés.

A találkozót megelőzően a két klub vezetősége baráti hangulatú ebéden vett részt, ahol a két csapat közötti jó kapcsolatot ápolták.

A mérkőzésre szurkolók ezúttal sem jöhettek be, de a kerítésen kívül többen is szurkoltak. Az összecsapást mi kezdtük jobban, az első komolyabb helyzet Mészáros nevéhez köthető, aki Bor beadását rosszul találta el és közelről mellé rúgta. A folytatásban Eder kétszer is próbálkozott, de sikertelenül. A brassóiak Horia Popa révén veszélyeztettek, aki jobb oldalon tört be a tizenhatosunkba és az alapvonaltól középre rúgott labdára szerencsénkre nem érkezett senki, így védőink tisztázni tudtak. Fél órányi játék után Apró remekül veszi észre Takácsot a jobboldalon, aki senkitől sem zavartatva futhat fel a jobb oldalon, beadásába Bara fejel bele, kevéssel ugyan, de mellé megy. A fehér-feketében játszó csíkiak tovább rohamozzák a brassóiak kapuját előbb Mészáros, majd Bor is fölé rúgja.

Szünet után egy gyors csíki támadást követően Eder indítja remekül Barát, aki miliméterekkel marad le a labdáról, így a kapus kezében landol a játékszer. A folytatásban Savin blokkolt egy brassói támadást a csíki tizenhatoson belül. Az 58. percben Eder baloldali beadását Bor közelről rá fejeli, de a kapufára pattan és a brassói kapus nehezen ugyan, de ki kaparja. Két perc múlva Botorok hatalmas helyzetet hagy ki, egy az egyben a kapusba rúgja a labdát. A 65. percben Eder lövése is a kapus kezei közt landol, nem sokkal később a frissen beállt Bauza kevéssel ugyan de mellé rúgja. Érdekes módon a brassóiak közben kapust cserélnek. A 75. percben gyors kontra a brassóiaktól, Ribánszki magabiztosan üti ki a labdát, a szögletből pedig nem tudnak veszélyeztetni a sárga mezesek. A 87. percben Bauza fut nagyot majd Takácsnak passzol, aki nem találja el jól a labdát, sokadik csíki helyzet marad ki. A 92. percben Bauza előtt is nagy lehetőség, de ő is fölé rúgja, így jöhet a ráadás.

A hosszabbításban is többnyire a mieink támadtak, végül a 111. percben Marrone beadását Botorok közelről a kapuba fejelte és ezt az előnyt megőrizték a végéig, igaz Bauza és Haberkon is betalálhatott volna, de csúnyán fölé rúgták. Az FK hosszabbításban aratott győzelmének köszönhetően ott lesz a Románia Kupa 5. fordulójában.

SR Brassó - FK Csíkszereda 0:1 (0:0)

Gólszerző: Botorok (111.)

FK Csíkszereda: Ribánszki - Apró, Palmes, Takács, Marrone, Savin (Bauza 63.), Szondi (Botorok 46.), Eder (Csürös 95.), Bara (Antal 80.), Bor, Mészáros (Haberkon 63.).



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza