Dicsérte csapatunkat az Angers edzője

Dicsérte csapatunkat az Angers edzője

Kétgólos előnnyel utazott haza az Angers SCO Csíkszeredából.

A lefújást követően Abdelaziz Bouhazama a vendégek vezetőedzője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az eredményen túl fontos az egymás iránti tisztelet, hisz bár a futballban nem vagyunk egyformák, emberként mindenkinek kijár a tisztelet, ezért is hallgatták végig a székely himnuszt.

Fotó: Pál Zoltán

Csapata teljesítményéről, így nyilatkozott:

"Örülök, hogy sikerült megnyerni az első meccset és előnyből várhatjuk a második összecsapást, amelyre Franciaországban kerül sor. Ami, a játékunkat illeti az első félidőben jól játszottunk, de a második játékrészben elfáradtunk és Csíkszereda folyamatosan nyomott minket, szünet után nagyon jól játszottak. Megvoltak a lehetőségeink, hogy több gólt rúgjunk, de remélem ennek ellenére Angersben felszabadultabban játszhatunk. Gratulálok Csíkszeredának, nagyon jó csapatuk van és taktikailag jól néztek ki a pályán, jól védekeztek és gyors ellentámadásokra építettek. A játékosaim birtokolták ugyan a labdát, de ahelyett, hogy egyszerűen futballozzanak, sokat cseleztek. Tetszett a csíki játékosok mentalitása, szívvel-lélekkel játszottak. Demény Norbert nagyon jó edző, érdekes stílust képvisel és taktikailag gondot okozott nekünk. Nagyon tetszik a különleges játékfilozófiája."

- Abdelaziz Bouhazama

A visszavágót Angersben, Franciaországban rendezik, október 20-án.

Szép Zoltán



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza