Hazai környezetben kezdte meg ma a felkészülést második ligás csapatunk.

Valentin Suciu és Bajkó Barna együttese ma reggel orvosi vizittel indította a napot, majd a felmérést követően délután már az Erőss Zsolt Aréna melletti műfüvesen készült. Az edzés a hideg ellenére, jó hangulatban zajlott, mintegy 32 fős keret gyűlt össze. Bor Dávid és a litván Rokas Krusnauskas távozott, de visszatért a csapathoz két saját nevelés is Csiszer Balázs és Vita Dániel, előbbi a Sepsi OSK-tól, utóbbi a Puskás Akadémiától. Valentin Suciu vezetőedző abban bízik, hogy mindketten hamar beilleszkednek, mert számítanak rájuk. Hozzátette, tudja, hogy mindketten bizonyítani szeretnének, elsősorban önmaguknak, hogy többre képesek és bízik benne, hogy mindketten képesek lesznek meglépni az elvárt szintet. Suciu mester azt is elmondta, nem akartak nagy változásokat a keretben, de frissítésre szükség van ezért az akadémistáink is lehetőséget kapnak arra, hogy bekerüljenek a felnőtt keretbe, emellett pedig még 1-2 játékos érkezhet.

Ami, a felkészülést illeti a tervek szerint a csapat két és fél hetet itthoni környezetben készül, majd két hetes törökországi edzőtábor következik Antalyában és a bajnoki rajtot megelőző időszakban ismét Csíkban edz a csapat. Valentin Suciu úgy érzi bőven van idő a felkészülésre és bízik abban, hogy sérülésmentesen vészelik át a következő időszakot. A török edzőtáborban öt edzőmérkőzést szeretnének játszani, míg itthon január 22-én az U19-es csapatunkkal meccselnek, 26-án Székelyudvarhely lenne az ellenfél. A bajnokság február 26-án folytatódik, a 17. fordulóban az ellenfelünk a Dési Unirea lesz.

Szép Zoltán