Elitliga U16 | Hétgólos győzelem

Elitliga U16 | Hétgólos győzelem

Folytatta remek szereplését U16-os Elitligás csapatunk. A fiatalok ezúttal hazai pályán a Bodzavásári Sőtér-Balázs Jolán Sportiskola ellen bizonyultak jobbnak méghozzá hét góllal.

A kétszeres olimpiai bajnok magasugróról, Sőtér-Balázs Jolánról elnevezett bodzavásári sportiskola fiatal növendékei látogattak szombaton délután a Sportparkba. Nem tudjuk, a fiatal vendégfocisták mennyit tudnak iskolájuk névadójáról (aki „természetesen” román formában, Iolanda Balaș Sőtérként szerepel az intézmény nevében). Azt viszont láttuk, hogy a havasalföldiek a mérkőzés előtt három vereséggel pont nélkül álltak a bajnoki táblázat utolsó helyén.

A találkozó kitűnő labdarúgó időben vette kezdetét és hamar kiderült, hogy nincs egy súlycsoportban a két gárda. Gáll Péter már a negyedik percben betalált Keszler Roland átadása után (1–0). Az első félidő további részében is bőven akadt lehetőség az FK fiataljai előtt, gól azonban csak egy született a szünet előtt. A 26. percben Gáll Péter duplázott öt méterről egy szép csel után (2–0). A vendégek alig-alig lépték át a félpályát, mindössze egyetlen komolyabb gólszerzési lehetőséget jegyezhettünk föl részükről.

Kiütés a második félidőben

A második félidő ugyanúgy kezdődött, mint a kezdő játékrész, Papp Szilárd a 45. percben háromra növelte a különbséget, miután mintegy 16 méterről nagy erővel lőtt a léc alá (3–0). Gáll Péter folytatta a gólgyártást, az 59. percben remek indítás után gurított a kapuba (4–0). Mesterhármas! És itt nem volt megállás, a 63. percben a csereként beszálló Brügger Papp Szilárddal kényszerítőzött, majd perdített a jobb alsó sarokba (5–0).

Nyolc perccel később ugyanez a két játékosunk játszott össze, újra Brügger volt a befejező (6–0). A kegyelemdöfést a lefújás előtt négy perccel Papp Szilárd adta meg. A vége 7–0! U16 csapatunk ezzel megőrizte hibátlan mérlegét és a negyedik játéknapon a negyedik diadalt aratta az egyébként rendkívül sportszerű találkozón. Szép volt, Fiúk!

FK Csíkszereda U16 – Bodzavásári Sőtér-Balázs Jolán Sportiskola 7–0 (2–0)
Csíkszereda, Sportpark
Vezette: Gherghel Cătălin (Bákó), asszisztensek: Coșa Eduard (Bákó), Stan Ionuț Sebastian (Bákó)
Gólszerzők: Gáll Péter (4., 26. és 59.), Papp Szilárd (45. és 76.), Brugger (63. és 71.)
FK Csíkszereda U16: Andrej Trebusnij – Nagy Lóránd (Brügger Dániel, a szünetben), Sas David, Varró Richárd (Luca Păcuraru, 58.), Papp György, Tóth-Pál Előd, Vass Lóránt (Ferencz Előd, a szünetben), Ambrus Szabolcs (Nagy Botond, 54.), Papp Szilárd, Keszler Roland, Gáll Péter (Ioo Edvin, 74.) Vezetőedző: Szakál Csaba
A szakmai stáb tagjai: Burus Bernát – másodedző, Nagy Barna – kapusedző, András Attila – erőnléti edző, Ilyés Paula – fizioterapeuta
Bodzavásári Sőtér-Balázs Jolán Sportiskola: Druga R. – Grecu A., Cotinghu S., Stangu D., Rusu G., Petrescu A., Radu M., Aprodu N., Jitaru M., Alexandru F., Biru C. Vezetőedző: Ionescu Cezar

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza