Elitliga U17 | Nagy fordítás, FK győzelem!

Elitliga U17 | Nagy fordítás, FK győzelem!

Megfordította az eredményt a félidőben még egygólos hátrányban levő U17-es, elitligás csapatunk vasárnap kora délután az FC Argeş elleni play-off találkozón. A játékvezető összesen négy büntetőt ítélt a mérkőzésen!

Ragyogó labdarúgó időben vette kezdetét U17-es, elitligás együttesünk vasárnap kora délutáni találkozója. A közönség azt láthatta, hogy a vendégek a 10. percben zúgó kapufával ijesztettek rá Benkó Tihamér tanítványaira, a folytatásban azonban több ígéretes hazai akciót is feljegyezhettünk. Ám Lázár Magor, Kárándi Botond és Szőke Lénárd próbálkozása is kimaradt. Az első fél óra végén büntetőhöz és előnyhöz jutottak a vendégek, Mircea Adelin volt a végrehajtó (0–1). A folytatásban újra hazai próbálkozásokat láthattunk és a vendégek sem tétlenkedtek, ám minimális vendégvezetéssel vonultak pihenőre a felek.

Kitűnően indítottuk a második félidőt, a 46. percben Zelenák Dávid bal oldali szöglete után Szőke Lénárd érkezett remek ütemben és fejelt a kapu jobb oldalába (1–1). Négy perccel később Zelenákot buktatták büntetőt érően, a 11-eshez a sértett állt oda és a bal alsó sarokba helyezett (2–1). A 63. percben Leczkit állították meg szabálytalanul a 16-oson belül, az újabb 11-est szintén Zelenák Dávid értékesítette (3–1). Hihetetlen! A 75. percben a negyedik büntetőt fújta be a bíró (nekünk a harmadikat), ezúttal Demeter Hunor végezte el, gyengén, hárított a vendégkapus. Hogy az eredmény mégse maradjon így, arról Ilie Mihai gondoskodott a 90. percben, szép lövőcsel után helyezett a bal alsó sarokba (4–1).

Benkó Tihamér csapatára szerdán, 16 órától rendkívül fontos találkozó vár. A fiúk az Universitatea Craiovát fogadják a városi stadionban a Románia Kupa elődöntőjében.

Elitliga U17, play-off, 9. forduló
FK Csíkszereda – FC Argeş 4–1 (0–1)

Csíkszereda, Sportpark
Vezette: Florea Bogdan, asszisztensek: Andrei Ionut Razvan, Cercel Cosmin (mindhárman Karácsonkő)
Gólszerzők: Szőke Lénárd (46.), Zelenák Dávid (50. és 64., mindkettő büntetőből), Ilie Mihai (90.), ill. Mircea Adelin (29.,büntetőből)
FK Csíkszereda: Simon Máté – Gábor Tihamér, Szőke Lénárd, Ureche Alexandru (Colceriu Flavius, 53.), Leczki Norbert, Ilie Mihai, Iordache Luca (Török-Láday Hunor, 80.), Marosi Krisztián (Demeter Hunor, 66.), Kárándi Botond, Zelenák Dávid, Lázár Magor (Nyitra Szabolcs, 80.) Vezetőedző: Benkó Tihamér
FC Argeş: Bettini Fabiano (Motoi Flavius, 86.) – Ghiță Andrei, Păduraru Cosmin, Militaru Mihai, Păun Alexandru (Ionel Andrei, 77.), Marin David (Dumitrache Iannis, 71.), Predescu Luca, Vlad Iannis, Dincea Răzvan, Badea Andrei, Mircea Adelin (Tudore Roberto, 71.) Vezetőedző: Ariciu Mihai

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza