Események | Csapataink, edzőink az év legjobbjai között

Események | Csapataink, edzőink az év legjobbjai között

Bajnok, kupa- és szuperkupa győztes, U19-es fiúcsapatunk kapta az év utánpótlás csapata címet a második alkalommal megszervezett csíkszeredai sportgálán. A sikercsapat vezetőedzője, Demény Norbert lett az év utánpótlás csapat edzője. A képzeletbeli dobogóra felállhatott felnőtt férfi- és női csapatunk, valamint Albu László, az első osztályba felkerült lányok szakvezetője is.

Sportgála keretében ismerte el a csíkszeredai városvezetés a megyeszékhely 2022-ben legkiválóbb eredményeket elért sportolóit. Több kategóriában is izgulhattunk a csütörtöki, Csíki Moziban megrendezett díjátadó alkalmával. A jelöltek között ott találtunk U19-es fiúcsapatunkat, a felnőtt női- és férfi gárdánkat, Demény Norbert és Albu László vezetőedzőket, valamint a közönségdíjért is versenyben voltak „triplázó” fiataljaink.

„Az, hogy sportolunk, sportváros vagyunk, mindannyiunk közös eredménye és az egészséget szolgálja. Szeredában jó élni, mert rengeteg sportemberen keresztül, egészséges, épeszű emberekkel lehet dolgozni és ezt szeretjük” – emelte ki köszöntőjében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere.

Újra az élen

A díjakat 12 kategóriában osztották ki. Az év utánpótlás csapata címet (akárcsak tavaly), a 2021/2022-es szezon során a bajnokságot megnyerő, a kupát és a szuperkupát is magasba emelő U19-es csapatunk kapta. Az elismerést Vereguț Dániel csapatkapitány, valamint Demény Norbert vezetőedző vette át Sógor Enikő alpolgármestertől. Szakvezetőnket ugyanakkor még egyszer a színpadra szólították, ugyanis Demény Norbert kapta az év utánpótlás csapat edzője címet.

Az UEFA Youth League-ben is pályára lépő és ott a világhírű Galatasaray ellen gólt és pontot szerző csapatra, a gárdát vezető Demény Norbertre és stábjára méltán lehet büszke az FK Csíkszereda munkaközössége. Bizton állíthatjuk, jó helyre került az elismerés!

A férfi és a női csapat is dobogós

További kategóriákban ugyan nem nyertünk, ám a jelölések között több helyen is megtalálható volt az FK Csíkszereda neve. A közönségdíj szavazáson a Csíkszeredai Sportklub jégkorongozói mögött második helyen végzett U19-es csapatunk. Az év csapata címért folyó versengésben szintén „ezüstérmes” lett női felnőtt gárdánk, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig felnőtt férfi csapatunk állhatott fel.

A lányok elismerését a csapatot négy év alatt a harmadosztályból az élvonalba irányító Albu László vezetőedző, valamint Antal Anita, csapatkapitány vette át, a férficsapatot pedig Dusinszki Zoltán, szakmai igazgató képviselte.

A lányok történelmet írtak azzal, hogy első alkalommal képviselik Csíkszeredát a nagypályás futball élvonalában és ott a dobogós helyezésekért harcolnak. A fiúk pedig csak egy hajszállal maradtak le a felsőházi rájátszásról, amelyért a mostani szezonban is harcban állnak még. Albu Lászlót, Demény Norberthez hasonlóan, szintén kétszer szólították a pódiumra. Felnőtt női csapatunk vezetőedzője az év csapat edzője kategóriában a harmadik helyet érte el.

Különdíjat vehetett át a csapatainkat lelkesen biztató Lokálpatrióták szurkolói csoport vezetője, Tamás László „Egér” is, aki ígéretet tett arra, hogy a tavasz folyamán újra megalkuvás nélkül, teljes szívvel biztatni fogják az FK Csíkszereda labdarúgóit.

Díjazottjaink

Év utánpótlás csapata
1. FK Csíkszereda U19
2. VSK-ISK Csíkszereda U18 – jégkorong
3. ISK Csíkszereda U16 – jégkorong

Év utánpótlás csapat edzője
1. Demény Norbert
2. Györgypál Tamás – János Imre
3. Gál Sándor – Tódor Krisztián

Közönségdíj – kedvenc csapat:
1. Csíkszeredai Sportklub (jégkorong)
2. FK Csíkszereda U19
3. ISK Csíkszereda U16 (jégkorong)

Az Év csapata
1. Sportklub Csíkszereda (jégkorong)
2. FK Csíkszereda női csapat
3. FK Csíkszereda férfi csapat

Az év csapat edzője
1. Ilyés Róbert
2. Hozó Levente
3. Albu László

Gratulálunk díjazottjainknak és bízunk abban, hogy egy év múlva újra szoríthatunk az FK-s jelöltekért a városi sportgálán. Sportolóinknak, munkatársainknak, támogatóinknak, az egész FK-családnak ezúton is kívánunk sikerekben gazdag, boldog új esztendőt!

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza