Események | Márton Áronra emlékeztek

Események | Márton Áronra emlékeztek

Az erdélyi magyar közösség megpróbáltatott sorsú főpásztorára, Márton Áronra emlékeztek a Márton Áron Tehetséggondozó Központ diákjai, munkatársai, meghívottjai csütörtökön.

A Márton Áron Gimnázium kápolnatermében megrendezett ünnepi alkalmon Ráduly Annamária köszöntötte a megjelenteket. Mint a tanulmányi igazgató fogalmazott:

Kötelez a név, kötelez a küldetés. Emlékezzünk névadónkra! Intézményünk az erdélyi magyar közösség megpróbáltatott sorsú főpásztora előtt tisztelegve példamutatásának és tanításának szellemében tölti be ifjúságnevelő és –védelmező hivatását”.

Az intézményvezető Márton Áron gondolatait idézve osztotta meg gondolatait a népnevelésről: A népnevelés célja kettős: gyarapítani az egyéni és a társadalmi műveltséget. Az egyéni műveltséget az értelem művelésével, valamint az akarat és kedély tökéletesítésével érhetjük el.

Népünket meg kell tanítanunk gondolkozni, hogy az összevisszaságban tudjon eligazodni. Nehézkes és hiszékeny gondolkozással, tágabb látókör és gyors alkalmazkodó készség nélkül áldozatul esik a vak körülményeknek és garázda szándékoknak”. A társadalmi műveltség gyarapításának szükségszerűsége az ember társas természetéből következik.

Első helyen a családi érzés és a családias gondolkozás nevelése áll”.

Második feladat a honismeret közvetítése.

A honismeretnek gyökérkötő ereje van. A nép fiát szűkebb hazájának, fajának, népe múltjának, küzdelmeinek, nagy fiainak ismerete, a nép életmegnyilvánulásainak tudatos látása, a honi szokások szeretete a hazai röghöz és az otthon küszöbéhez köti. Ha tudatosan nézi szülőföldjét és annak életét, másképp értékeli s idegenből is visszavágyik”.

A társadalmi műveltség gyarapításának harmadik feladata, hogy nemzetté nevelje azokat, akiket „a közös származás, nyelv, történelmi múlt, közös műveltség és közös sors összeköt” – elevenítette fel a szent életű püspök tanításait Ráduly Annamária.

Ezt követően a magyar kormány képviseletében Percze László konzul osztotta meg gondolatait. A konzul tolmácsolta a Magyar Kormány üdvözletét és kihangsúlyozta: nagyon fontosnak tartják az intézmény működését és kiváltképp a szentéletű püspök Márton Áron szellemiségének közvetítését az ifjabb generációk felé.

Non recuso laborem – így hangzik Márton Áron püspöki jelmondata latinul, vagyis magyarul »Nem vonakodom a munkától«. Jól tudjuk azonban, hogy latinul a labore nemcsak munkát, hanem szenvedést is jelent. Különösen nehéz egy olyan világban, amikor mindenki a könnyebbet, sőt a lehető legkönnyebbet szeretné választani megérteni azt, hogy miként lehet elfogadni, tudatosan vállalni és egy életen át kitartani a szenvedés, a megpróbáltatás, a közösségért való munkálkodás mellett” – fogalmazott Percze László. Hozzátette: „Márton Áron olyan erkölcsi, szellemi mérce és világítótorony, ami az időn kívül áll, tehát mindig időszerű, hiszen a legegyetemesebb emberi értékeket testesíti meg. Büszkék lehetnek azok, akik a nevét viselő intézményben tanulhatnak”.

Végezetül a boldog emlékezetű püspök ma is érvényes szavait idézte fel a konzul:

„…Az idők mérlegén annyit nyomunk, amennyi értéket önmagunkban, magatartásunkban, feladataink teljesítésében felmutatunk. A saját sorsunkat magunk kovácsoljuk, az élettől annyi kegyre számíthatunk, amennyit tőle makacs kitartással, megbonthatatlan összefogással, céltudatos és szívós munkával kikényszerítünk. A kényelmes napokról nekünk le kell mondanunk: Nekünk helyt kell állnunk. Ezt a földet elhagyni nem szabad, mert ez a miénk”.

Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója a Három Áron című projekt eredményeit ajánlotta a diákok figyelmébe. A Márton Áron, Tamási Áron és Gábor Áron életét és munkásságát bemutató kutatást a gimnázium diákjai végezték el. Az intézményvezető felidézte az egykori püspök és a 125 éve született. Tamási Áron barátságát. Az igazgató szintén Márton Áron gondolatait idézte fel a megjelenteknek:

Ne nézzünk folyton sajnálkozva vissza a megtett útra, ahol a reményeink és lemondásaink foszlányai lengnek. Isten a maga részét el fogja végezni a mi munkánkból is, de a magunk részét nekünk kell állni”.

A MÁTK diákjai dalokkal, versekkel, prózákkal idézték meg Márton Áront és Tamás Áront. Az előadó diákok Kedves Anita, Timár Áron, Kele Botond, Lőrincz Csaba, Márton Kinga, Kozán Anita, Kozán Sára, Molnár Orsolya, Bálint Anita, Simó Edina, Ladó Karina, Nagy-György Andrea, Nagy-György Nikoletta, Ferencz Antónia, László Zsanett, Mihók Bea, Domokos Márk és Gubás Csongor voltak.

Az est zárásaként László Rezső a Tehetséggondozó Központ lelkésze és Dr. Darvas Kozma József esperes szólt szívhez szólóan a megjelentekhez.

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza