U15 Elitliga│ Ezúttal nem sikerült

U15 Elitliga│ Ezúttal nem sikerült

A kezdeti rövidzárlat ellenére szoros meccset vívott U15-ös csapatunk az Elitliga éllovasával.

Rémálomszerűen indult a Brassó elleni rangadó U15-ös csapatunk számára, mely öt perc után kétgólos hátrányban volt. Fiataljaink az első negyedórában megilletődötten játszottak, majd szép lassan felvették a ritmust és a szépítés még összejött, de az egyenlítés már nem. A brassóiak három ponttal távoztak és megerősítették éllovas pozíciójukat. Hodgyai László vezetőedző a vereség ellenére büszke a játékosaira:

"Sajnos a fiúk talán a túlzott akarás miatt görcsössé váltak, és volt egy kis rövidzárlat a meccs elején, amelyet az ellenfél könyörtelenül ki is használt. Az első 15 perc után játékosaim elkezdték megmutatni az igazi énjüket, kiegyenlítődött a játék és a második félidő elején sikerült kiegyenlíteni. Ezt követően folyamatosan nyomás alatt tartottuk az ellenfelet, a mi akaratunk érvényesült, de sajnos a helyzeteinket nem tudtuk gólra váltani. Én büszke vagyok a csapatra, mert a második félidőben bebizonyították, hogy tudnak egymásért küzdeni és kitették szívüket lelküket a pályára. Ez most nem sikerült, de biztos vagyok benne, hogy a játékosaimnak lesz még része sok óriási sikerélményben."

- Hodgyai László

Érdekesség, hogy a lelátón jelen volt felnőtt csapatunk egykori edzője Bálint László György is, akinek fia a brassói csapat hátvédsorát erősíti.

U15-ös Elitliga, 14. csoport, 9. forduló: FK Csíkszereda - Brassói Kids Tâmpa 1:2 (0:2)

Gólszerzők: Ferencz (39.), illetve Tronciu (3.), Mihăescu (5.).

Sárga lap: Bödő (43.), illetve Unguru (25.), Ichim (31.), Dinka (48.), Sandu (70.).

FK Csíkszereda: Szilágyi - Vorga, Kabucz, Ferencz, Tóth Pál, Bödő, Jakab, Brügger, Daday (Györfi 43.), Ambrus (Miklós 65.), Gál (Pap 30.). Edzők: Hodgyai László és Gál Ervin.

Brassói Kids Tâmpa: Mihnea - Marin, Bálint, Grideanu, Ungureanu, Ichim (Bobaru 35.), Tronciu (Dinka 47.), Bordeanu, Mihăescu (Tirpe 42.), Sandu, Petrea. Edzők: Cristian Nicolae, Gornas Bogdan, Harlab Adrian.

Szép Zoltán



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza