Visszatekintő│EZ TÖRTÉNT 2021-BEN (XI)

Visszatekintő│EZ TÖRTÉNT 2021-BEN (XI)

A mögöttünk álló esztendő az FK Csíkszereda és a Székelyföld Labdarúgó Akadémia számára egy emlékezetes év volt.

Ha, kapásból kellene rávágni mi volt az év legnagyobb sikere? Egyértelműen az U19-es Elitliga győzelem jut eszembe. A most következő sorozatunkban, felidézzük az elmúlt év fontosabb híreit, győzelmeit, de vereségeit is.

A nagyok sikerei mellett, a kisebb korosztályok sem tétlenkedtek, most az ő sikerüket elevenítjük fel. Egy éves kényszerszünet után tavaly ismét sor kerülhetett a Székely-Magyar utánpótlás tornára. A nyolc résztvevő együttes, két nap alatt összesen 16 mérkőzést játszott és a döntőt az FK Csíkszereda U13 és a Székelyföld Labdarúgó Akadémia U12-es csapata vívta. Ezekután, Ráduly Róbert Kálmán cikke joggal kapta azt a címet, hogy: "Mindkét szemünk nevet".

2021-ben, az 5. Székely-Magyar utánpótlás torna győztesei a mieink lettek. De, a lényeget mégis Kovács Tamás vezetőedző fogalmazta meg:

"A focistáinknak egy élmény volt ez a két nap, akik büszkén viselték a szívük felett ott lapuló címert, de biztos vagyok benne, hogy akik kilátogattak a mérkőzésekre azok is átérezték, hogy milyen értékeket képvisel ez a már hagyományosnak mondható turné." 

A bajnokcsapat: Szakács Tamás, Puskás Raris, Pál Mátyás, Miklós Előd, Szabó Tamás, Anton Dávid, Falusi Koppány, Biró Arthur, László Edvárd, Sípos Márk, Szép Dávid, Antal Nándor, Brügger Dániel, Timár Ábel, Joó Edvin, Szigyártó Ádám, Kósa-Timár Róbert, Kozma Krisztián. Edzők: Kovács Tamás és Pál Szabolcs.

Szép Zoltán



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza