Felkészülés | Egy döntetlen és egy vereség Kolozsváron

Felkészülés | Egy döntetlen és egy vereség Kolozsváron

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a kolozsvári edzőtábor során U16-os és U15-ös csapatunk. Az ellenfelek a Kolozsvári Universitatea hasonló korosztályú csapatai voltak. A fiatalabbak döntetlent értek el, az egy évvel nagyobbak sem bírtak a fekete-fehérekkel, ők kikaptak.

Szerdán utaztak el U15-ös és U16-os elitligás csapataink Kolozsvárra, ahol a fiatalok közös edzőtáborozás során készülnek az előttük lévő bajnoki kihívásokra. A programban két-két gyakorló mérkőzés szerepel, amelyből az első összecsapásokat le is játszották a fiúk a Kolozsvári Universitatea hasonló korosztályú csapataival. Az U16-osok minimális különbséggel alulmaradtak, az U15-ös gárda pedig döntetlent ért el.

Az edzések és mérkőzések mellett lehetőség nyílt a kikapcsolódásra is. Csütörtökön este a Kolozsvári CFR – Lazio Roma Konferencia Liga-meccs látogatása volt terítéken, pénteken délután pedig a kincses város nevezetességeivel is lehetőségük nyílt megismerkedni a fiataloknak.

U16

Az U16-os gárda az Elit Liga csoportját vezető Kolozsvári Universitatea hasonló korú fiaival nézett farkasszemet. A találkozót követően Szakál Csaba vezetőedző értékelt:

"Korábban a kupában már megmérkőztünk a kolozsvári csapattal. Ez volt eddig a legfizikálisabb meccsünk a felkészülés alatt, és talán a szezonban is. Az első perctől magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, támadólag léptünk fel. Jól, agresszívan, helyzeteket kialakítva kezdtünk, és az első negyedórában nagy nyomás alá helyeztük a Kolozsvárt, akik szinte ki sem tudtak jönni a szorításból. Az ideális kezdés után is támadásban maradtunk, és kétszer is nagyon komoly esélyünk volt arra, hogy megszerezzük a vezető találatot, emellett pedig volt további két ígéretes támadásunk. Ha egy picit pontosabbak vagyunk, akkor újabb nagy helyzeteket jegyezhettünk volna fel.

Körülbelül tizenöt-húsz perc elteltével erőre kaptak a hazaiak is, és kijöttek a nyomás alól. Kevés összjátékot tudtunk kialakítani, és több esetben is pontatlanul játszottunk. Ebben az időszakban már az agresszivitás nem volt megfelelő szinten, emiatt nem tudtunk azokon a területeken labdát szerezni, ahol szerettünk volna. Sok párharcot veszítettünk, és párszor elcsúszott a csapatvédekezés is. Mindezek ellenére a mérkőzés ezen szakaszában igazán komoly veszélyt nem jelentettek a kapunkra. Kisebb lehetőségeket ugyan tudtak kidolgozni, de sokkal inkább rögzített helyzeteket követően hoztak több alkalommal is zavarba minket. Vezetéshez is egy ilyen szituáció után jutottak. Egy szöglet rúgás után melléütöttünk a labdának, és az ott álló játékosuk fejére esett a labda, aki közvetlen közelről fejelt a hálóba" - idézte fel a vezetőedző.

"A félidőben több dolgot is átbeszéltünk a hibáinkkal kapcsolatban. Elmondható, hogy a szünet után feljavult a játékunk, több lehetőségünk is volt az egyenlítő gól megszerzésére, újabb nagy helyzeteket szalasztottunk el, és egy remek támadást követően kapufát is rúgtunk. Újabb hasznos, nagyon jó iramú mérkőzésen vagyunk túl, ahol egy igen jó, és fizikálisan bomba erős ellenféllel tudtunk összecsapni. Ez volt a héten a második nagyon kemény meccsünk, ahol nagy terhelést kaptak a játékosok. Szombaton újra pályára lépünk egy szintén jó erőkből álló ellenfél ellen. A srácok keményen dolgoznak, így érhető módon fáradtabbak ebben az időszakban, de ennek ellenére jó állapotban vannak. Jó hangulat, jó szellemiség jellemzi a csapatot, amire büszkék vagyunk" - összegzett a szakember.

Kolozsvári Universitatea U16 – FK Csíkszereda U16 1–0 (1–0)
Kolozsvár
FK Csíkszereda U16: Deáky Zsombor – Nagy Lóránd, Varró Richárd, Balint Eric, Vorga Hunor – Luca Păcuraru, Nagy Botond, Tóth-Pál Előd – Papp Szilárd, Ambrus Szabolcs, Keszler-Nagy Roland Cserék: Szilágyi Márton, Brugger Dániel, Lungu Alex, Győrfi Anzelm, Ferencz Előd, Kabucz Kristóf, Sas David, Pap Dávid, Gáll Péter Vezetőedző: Szakál Csaba

Hiányzók: Papp György, Ioo Edvin (sérülés), Jakab Krisztián, Bödő Efraim (az U17-es csapattal kupameccsre utaznak).

U15

Négy új játékos csatlakozott ezen a mérkőzésen az U15-ös csapathoz, Erdei Ramon, Noveli Luca, és Petran Norbert Szatmárnémetiben játszik, míg Kárándi Roland Nagyváradon szerepel jelenleg. Esetükben elképzelhető, hogy a nyártól piros-fekete szerelést húzzanak magukra.

A találkozót Fazakas Tibor vezetőedző értékelte:

„Kolozsváron az U otthonában vendégszerepeltünk, amely minden korosztályban az élvonalhoz tartozik. Dicséretes volt a fiúk hozzáállása, küzdőszelleme ezen a dinamikus magas intenzitású felkészülési mérkőzésen. A kolozsváriak szerezték meg a vezetést az első félidő közepén egy távoli lövés nyomán. Mi egyenlítettünk Antal Huni révén Balla Áron indítását követően, majd átvettük a vezetést egy pontosan beívelt szöglet után. Nyitrai Szabolcs beadását szintén Antal fejelte be. A vezetést sajnos nem tudtuk megtartani, mert a hajrában az ellenfél kiegyenlített”.

Kolozsvári Universitatea U15 – FK Csíkszereda U15  2–2 (1–1)
Kolozsvár
Az FK gólszerzője: Antal Hunor (2)
FK Csíkszereda U15: Antonucci Michele – Iosif Cristian, Kertész Márk, Petran Norbert, (Sajgó Kristóf, 41.), Kozma Krisztián, Erdei Ramon, Brugger Dániel, (Nyitra Szabolcs, 41.), Novelli Luca (Balla Áron, 41.),  Kárándi Roland (Gál Áron, 36.), Dande Erik (Antal Hunor, 41.), Szép Dávid (Bekő Kristóf, 41.) Vezetőedző: Fazakas Tibor

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza