Felkészülés│Ezúttal négy góllal nyertünk!

Felkészülés│Ezúttal négy góllal nyertünk!

Két döntetlen után 4 gólos győzelmmel zártuk a felkészülési mérkőzést. Valentin Suciu és Bajkó Barna együttese ezúttal nem csak magabiztos de ugyanakkor győztes mérkőzést tudhat maga mögött. FK Csíkszereda - Vorskla Poltava U21, 4-0 !

Fárasztó nap elébe nézett a csapat, ugyanis két felkészülési mérkőzést is játszania kellett. Az időjárás továbbra is kedvező volt, az előző két döntetlen mérkőzés verőfényes napsütése ezúttal sem törte meg a hangulatot.

Már a 8. percben Rodrigo mélységi indítását követően Ivanovici ziccerből a kapus jobb felére, hosszú felsősarokba rúgta a labdát. Ezt követően a 29. percben szintén Rodrigo egy jobbról, az ellenfél védelme fölött szépen átívelt labdát küldött Vereguț fejére. Vereguț pedig élve az alkalommal, hálóba küldte a játékszert. A következő akcióra a 38. percben került sor, amikor egy Ivanovici által kb. 25 méterről, bal oldalról elvégzett szabadrúgás Berkeczit hozta helyzetbe. Berkeczi szintén nem kívánta elszalasztani a lehetőséget, ezért fejjel a hálóba küldve a labdát szomorította tovább az ellenfelet. Az első félidőt így három gólos előnnyel sikerült zárnunk.

A pontot az i-re - egyben a felkészülési mérkőzés végére - Mészáros tette a 90. percben. Az ötösön belüli kavarodás zürzavarát jól kihasználva, a labdát bepöckölve, bekaparva szerzett gólt az FK Csíkszeredának.

Bajkó Barna szerint az ellenfél közelről sem bizonyult könnyű diónak, jó csapat volt, minőségi játékról tettek tanúbizonyságot. Rólunk szólva azonban azt is el kell mondani, hogy sikerült összehangoltan és jól játszanunk, kihasználva a helyzeteinket, harmadikra már sikerült megszereznünk a győzelmet.

Tudtad?

A Vorszkla Poltava  egy ukrán labdarúgócsapat PoltavábanUkrajnában. Jelenleg az ukrán élvonalban szerepel. A csapat jelenlegi nevét a várost kettészelő Vorszkla folyóról kapta 1984-ben. Legnagyobb sikerét 2009-ben aratta, amikor megnyerte az ukrán labdarúgókupát.

A Vorszkla a 2000–2001-es UEFA-kupa selejtezőjét a macedón FK Rabotnicski ellen játszotta, és két 2–0-s győzelemmel az UEFA-kupa főtáblájára jutott, ahol a nyoni sorsolás a portugál Boavista FC-t sodorta a poltavai alakulat útjába. A nevesebb portugál csapat mindkét mérkőzésen 2–1-es győzelmet aratott, míg a Vorszkla kilenc évre búcsúzott az európai kupaporondtól.

A korábbi sikeres nemzeti szereplés elmaradt, a csapat rendre a tabella második felében zárt. A 2003–2004-es és a 2004–2005-ös szezonban a kiesés szele is meglegyintette, mindkét alkalommal a 14. helyen végzett, míg az ukrán labdarúgókupában legfeljebb a negyeddöntőig jutott.

A felemelkedést az ukrán vezetőedző, Mikola Petrov 2007 telén történt szerződtetése hozta meg. A 2007–2008-as szezon első felét a kiesőzóna környékén töltő Vorszkla a 8. helyre tornászta fel magát. A csapat lendülete a következő szezonban sem tört meg: a bajnokságban az élmezőnyben tartózkodott, a kupában pedig sorra nyerte mérkőzéseit.

A szakértelem és a fegyelmezett játék 2009 májusában hozta meg gyümölcsét: a csapat előbb a bajnokság 5. helyén zárt, majd május 31-én a kupadöntőben 1–0-ra legyőzte az újdonsült UEFA-kupa-győztes Sahtar Donecket, és ezzel története során első alkalommal nyerte meg az ukrán labdarúgókupát.

Vizi Balázs



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza