Hétfőn tartják a sorsolást

Hétfőn tartják a sorsolást

Hétfőn délután sorsolják ki a második liga alapszakaszának programját.

A 2021-2022-es idény július 31-én rajtol és húsz csapat vág neki a pontvadászatnak. A bajnokság lebonyolítása hasonló lesz a tavalyihoz, vagyis az alapszakaszban minden csapat egyszer játszik mindenkivel, majd ezt követően felsőházi és alsóházi rájátszással folytatódik az idény. A play-offban a legjobb hat csapat oda-visszavágó alapon játszik és az első két helyezett feljut az élvonalba, a harmadik és negyedik helyezett pótselejtezőn vívhatja ki az első ligában való részvételt. Az alsóházi rájátszásban két csoportra osztják a csapatokat, így minden együttes még hat mérkőzést játszik.

Visszatérhetnek a szurkolók

A nézőtér 50%-át ismét a szurkolók foglalhatják el, amennyiben az adott városban a koronavírus fertőzöttségi ráta három ezrelék alatt van. A vendégcsapat szurkolói a lelátó 5%-át foglalhatják el. A maszk viselése továbbra is kötelező.

A Román Labdarúgó Szövetség protokollja szerint a belépés feltételei a következők:

-oltásigazolvánnyal

-72 óránál nem régebbi negatív RT-PCR teszt

-24 óránál nem régebbi negatív gyorsteszt

-a koronavíruson átesett személyek (180 napig érvényes igazolással)



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza