Ilyés visszatért az FK-hoz



Visszatért az FK Csíkszeredához Ilyés Róbert edző-játékos, miután a múlt hét végén végleg otthagyta a Brassói FC Liga I-es csapatát. Ilyés a felnőtt csapat edző-játékosa marad, továbbá a 2005-2007-es ifjúsági csapatok irányítója lesz. A felnőtt csapatot meg szeretné erősíteni, hogy jövő nyáron reális esélye legyen a csapatnak a harmadik ligába való feljutásra. Pár hónapig volt Ilyés Róbert az első ligás Brassói FC labdarúgócsapatának másodedzője, amely időszak alatt a Cenk alatti gárda vezetősége több trénert is „elfogyasztott”. Ilyésnél is betelt a pohár, miután a vezetőség nem tartotta be az ígéreteit. „A problémáktól eltekintve, úgy érzem, tapasztalatszerzés szempontjából pozitív volt a brassói munka. Amikor oda kerültem a csapat a vonal alatt volt, most meg az fölött. Sajnos volt két mérkőzés a Steaua és a Dinamo ellen, amely bírói tévedéseken múlott. A vezetőség környékén sok probléma van” – jegyezte meg Ilyés a tegnap délelőtt tartott sajtótájékoztatón, amelyet a klub elnöke Szondy Zoltán vezetett fel. A csíkszeredai munkára rátérve kifejtette, hogy mikor elvállalta a brassói trénerkedést, már akkor mondta, hogy legtöbb csak félévet marad ott, ami után visszajön Csíkszeredába. Ez hamarabb megtörtént és az FK Csíkszeredánál a nagycsapat, illetve a 2005-2007-es korosztályok irányítását veszi a vállára. A nagycsapat játékosállományáról elmondta, hogy sokan nem érettek még arra, hogy egy selejtező mérkőzés terhét elbírják. Ezért a télen több játékossal fogják megerősíteni a keretet. Mindezen idő alatt igyekszik több fiatal játékost beépíteni a csapatba. „A felnőtt csapattal a cél a harmadik ligába való feljutás. Az elmúlt két selejtezőt a csapat elbukta. Több játékos nem bírja el az ilyen mérkőzéseket. Problémák vannak továbbá kapusposzton is. Valami oknál kifolyólag az elmúlt 15-20 évben Csíkszereda nem tudott kinevelni egy jó kapust. Legalább öt tapasztalt játékost kell hozni a tavaszi idényre, továbbá van pár fiatal, akiket be kell építeni a csapatba. A fiatalok beépítésére azért is szükség van, mert ha sikerül feljutni a harmadik ligába, akkor ott kötelező módon három 21 éven alulit kell játszatni.” – tette hozzá Ilyés. Az edző-játékos továbbá kifejtette, hogy megengedhetetlen az, hogy egyes játékosok úgy érkezzenek tétmérkőzésre, hogy egész hétvégén teremfoci bajnokságban voltak érdekeltek, ami miatt nem akarták vállalni a játékot sem. Ezen mondatával a Székelyudvarhelyi Rosealtól elszenvedett hétvégi vereségre utalt. Szondy Zoltán a csíki klub elnöke megjegyezte, hogy a felnőtt csapatnak az utolsó bizonyítási lehetősége lesz arra, hogy kivívja a harmadik ligában való szereplés jogát. Amennyiben ez nem sikerül, akkor fiatalokból építik újra a nagycsapatot.


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza