Játékos szemle

Játékos szemle

Egykori játékosaink, volt akadémiai növendékeink hétvégi teljesítményét foglaltuk össze.

Nem volt jó hete a Corbu Mariust foglalkoztató Puskás Akadémia FC-nek. Előbb kedden, a Zalaegerszeg elleni Magyar Kupa elődöntőben maradtak alul, majd a hétvégi bajnoki mérkőzésen, hazai pályán, nagyarányú vereséget szenvedtek a Kecskemét együttesétől. Corbu Marius a ZTE ellen 64 percig volt a pályán, a szombati bajnokin pedig az 56. percben szállt be csereként. A Puskás első csapatában korábban szintén bemutatkozó Dusinszki Szabolcs ezúttal sem volt a keretben, ő hetek óta sérüléssel bajlódik.

MOL Magyar Kupa, elődöntő
Zalaegerszegi TE FC–Puskás Akadémia FC 1–0 (0–0, 0–0, 0–0, hosszabbítás után)

Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 2023. április 4.
Gólszerző: Bartolec (119., öngól)
ZTE: Demjén – Huszti (Lesjak, 110.), Mocsi, Kálnoki Kis, Csóka D. (Grezda, 117.)  – Szendrei N., Tajti M. – Ubochioma, Szalay Sz., Gergényi – Ikoba (Németh D., 117.)
PAFC: Markek – Bartolec, Golla, Spandler, Ormonde-Ottewill – Levi (Baluta, 89.), Favorov, Plsek (Slagveer, 46.), Corbu Marius (Van Nieff, 64.) – Colley (Zahedi, 46.), Gruber (Komáromi, 71.)

OTP Bank Liga, 26. forduló
Puskás Akadémia FC–Kecskeméti TE 0–3 (0–1)

Felcsút, Pancho Aréna, 2023. április 8.
Gólszerzők: Horváth K. (6., 56.), Szalai G. (50.)
PAFC: Tóth B. – Mezghrani, Batik, Golla, Ormonde-Ottewill (Barolec, 46.) –  Szolnoki (Van Nieff, 66.), Favorov (Corbu Marius, 56.), Plsek (Komáromi, 56.) – Levi – Puljic, Gruber (Posztobányi, 66.)
KTE: Varga B. – Szabó A., Belényesi, Szalai G. – Nagy K. (Katona M.,  76.), Szuhodovszki, Banó-Szabó (Katona B., 68.), Vágó L. (Bodor, 86.), Zeke – Horváth K. (Meszhi, 76.), Tóth B. (Májer, 68.)

Ismét kezdőként számítottak Gergely Botondra Lendván. A kék-fehérek idegenben, a Triglav Kranj otthonában 0–0-s félidőt követően egy góllal alulmaradtak. A Zalaegerszeg játékosaként, kölcsönben, Szlovéniában játszó egykori tanítványunk végigjátszotta a mérkőzést.

Szlovénia, 2. Liga, 24. forduló
NK Triglav Kranj – NK Nafta 1903 1–0 (0–0)

A magyar másodosztály 29. fordulójában egymás ellen játszott a Tamás Nándort a szünetben bevető Csákvár és a Magyari Szilárdot végig a pályán tartó Dorog. A mérkőzésen egy-egy gól esett mindkét oldalon, így pontosztozkodás lett a vége.

Merkantil Bank Liga, 29. forduló
Aqvital FC Csákvár – Dorogi FC 1–1 (1–1)

Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 300 néző
Csákvár: Zelizi – Murka, Vaskó, Karacs, László N. – Ominger, Mészáros D., Körmendi – Torvund, Hornyák (Tamás Nándor, a szünetben), Gazdag V. Vezetőedző: Tóth Balázs
Dorog: Borsos V. – Barna G., Gyurácz, Preklet, Kotula – Lénárt – Kapornai, Sztojka,, Albert Á., Szedlár – Magyari Szilárd Vezetőedző: Marian Sluka

Hatalmas bravúrt vitt végbe Györgyi Arthur csapata, a Budafoki MTE, amely másodosztályú csapatként jutott a Magyar Kupa döntőjébe, ahol a Puskás Akadémiát búcsúztató Zalaegerszeg lesz az ellenfele. A piros-feketék a nagy múltú Vasas együttesét ütötték ki az elődöntőben. A kupabravúr után bajnoki következett a hétvégén az MTE-nek. A kozármislenyi találkozón nem sikerült pontot szereznie a Budafoknak. Györgyi Arthur a kupa-találkozón nem lépett pályára, Kozármislenyben csereként szűk negyed órát kapott.

Mol Magyar Kupa, elődöntő
Budafoki MTE – Vasas FC 3–0 (3–0)

Merkantil Bank Liga, 30. forduló
HR-Rent Kozármisleny–Budafoki MTE 2–0 (0–0)

Kozármisleny, 350 néző
Gólszerzők: Füredi (67.), Vajda (74.)
Kozármisleny: Somogyi – Sági, Várkonyi, Füredi, Turi – Horváth D., Tölgyesi (Nagy E. 69.) – Vogyicska (Kotroczó 75.), Bartha (Gránicz 87.), Vajda (Bor 75.) – Beke (Daru 69.). Vezetőedző: Márton Gábor
BMTE: Gundel-Takács B. – Bíró M. (Németh M., a szünetben), Jagodics M., Vaszicsku G., Fótyik D. – Csonka A., Adorján K. (Györgyi Arthur, 76.), Soltész I. (Tischler P., 64.), Horváth O. (Kalmár O., a szünetben) – Kovács D. (Oláh B., 64.), Bakti B. Vezetőedző: Mátyus János

Háromgólos vereséget szenvedett a hazai harmadosztályú bajnokság 10. számú csoportjának play-offjában a Bara Leventét kezdőként bevető Szatmárnémeti CSM Olimpia gárdája a Nagyváradi Bihor FC otthonában. Az Olimpia ellen két tizenegyest is ítéltek a feszült hangulatú mérkőzésen és két játékossal kevesebben fejezték be a játékot kiállítások miatt a vendégek.

Liga 3., 10. csoport, play-off, 2. Forduló
Nagyváradi Bihor FC – Szatmárnémeti CSM Olimpia 3–0 (1–0)

A Liga 3. 9-es csoportjában egy góllal alulmaradt Szászrégenben a Bărăbaș Mariust és Csala Tibort is a soraiban tudó Marosvásárhelyi SE együttese. Kettjük közül csak Bărăbaș kapott lehetőséget, Csala sérülés miatt nem lépett pályára.

Liga 3., 9. csoport, play-out, 2. forduló
Szászrégeni Lendület – Marosvásárhelyi SE 2–1 (0–1)


A harmadosztály 5-ös csoportjában a Székelyudvarhelyi FC nem bírt hazai pályán a vendég FC Păulești gárdájával. Volt játékosaink közül Berkeczi Csongor és Simó Csongor is kezdőként lépett pályára, míg Hadnagy Tamásra csereként számított Lucian Nicolau vezetőedző.

Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport, alsóház, 2. forduló
Székelyudvarhelyi FC–FC Păulești 1–1 (1–1)

Gólszerzők Becze (25.), illetve Vintilă (10.)
SZFC: Vlasa – Marucza, Berkeczi Csongor, Kovács Sz., Tordai, Savin, Lázár, Gavîrliță, Simó Csongor, Szakács, Becze Cserék: Albert – Mitra, Hadnagy Tamás, Matei, Kovács L., Botorok, Ketesdi, Aramă. Vezetőedző: Lucian Nicolau

Gól nélküli döntetlent ért el a Pénzügyőr SE otthonában a Kovács Dánielt foglalkoztató Karcagi SE a magyar NB3 Keleti csoportjában, idegenben. Kovács kezdőként lépett pályára. Az NB3. Nyugati csoportjában a III. Kerületi TVE-t legyőző Bicskei TC-ben ezúttal sem szerepelt Tajti Balázs. Újra vereséget szenvedett a Majzik Adriánt kezdőként bevető Dabasi FC. Az NB3-as bajnokin a Majosi SE két góllal jobbnak bizonyult a Dabasnál.

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza