Június 21-én lesz az osztályozó



Döntött a Román Labdarúgó Szövetség Végrehajtó Bizottsága és nem módosítják meg a harmadik ligába való feljutásért zajló párharcok lebonyolításának eddigi rendszerét. Az ősszel még úgy volt, hogy három megye bajnokcsapatának körmérkőzéses tornája után az első helyezett szerez jogot a harmadik ligába való feljutásra. Ezt a tervet a bizottság tegnap elvetette és meghagyta a tavalyi rendszert. Így tehát az FK egy mérkőzés alatt, semleges helyszínen, kell biztosítsa továbbjutását a harmadik ligába. Az ellenfél és a helyszín még nem ismert, de az időpont igen: június 21., 18 óra. A Végrehajtó Bizottság még egy, az FK Csíkszeredát, érintő dologban hozott döntést. Éspedig az U18-as és az U16-os csapatok a következő idénytől nem vasárnaponként, hanem szombatonként fognak pályára lépni az országos ifjúsági labdarúgó-bajnokságban. Szépvíz lesz az ellenfél A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elkészítette a Románia-kupa megyei szakaszának további menetrendjét. Ezek alapján az FK Csíkszereda a Csíkszépvízi MŰ, míg a Gyergyószentmiklósi Jövő a Nagygalambfalvi Ardita otthonában fog pályára lépni a sorozat elődöntőjében. A mérkőzéseket június 4-én 17.30-tól rendezik. Győzelem Balánbányán A 2002-es fiatalokból álló csapat kétgólos győzelmet aratott Balánbányán. Az FK négy győzelmet és egy döntetlent ért el. Ezen korosztály a megyei bajnokságban kispályán játszott, de a következő idénytől már nagypályán kell játszanak. Ezért az FK Csíkszereda, a Balánbánya, az FC Székelyudvarhely és a Sepsiszentgyörgyi OSK úgy döntött, hogy a négy csapat részvételével oda-visszavágó alapú mérkőzéseket játszanak, hogy a gyerekek szokták a nagypályát. Eredmény: Balánbánya – FK Csíkszereda 2–4 (0–1) /Szondi Botond, Both Bence, Orbán Botond és Casiadi Bakó Soma/.


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza