Kispad U16 | Szakál Csaba | LPS Suceava – FK Csíkszereda 1–5

Kispad U16 | Szakál Csaba | LPS Suceava – FK Csíkszereda 1–5

Idegenben nyert rangadót U16-os Elitligás csapatunk. A mérkőzést követően Szakál Csaba vezetőedző értékelte a pályán látottakat.

“Nagyon büszkék vagyunk a csapatra, az elmúlt időszak nagyon nehéz volt, rengeteget dolgoztunk, és tettünk azért, amilyen pozíciót ma elfoglalunk a tabellán. Szinte teljesen új kerettel vágtunk neki ennek a szezonnak. A felkészülésben, és az első fordulókban sérülések is hátráltatták a helyzetünket, amit a klub, és a stáb nagyon jól kezelt, és oldott meg" - kezdte szakvezetőnk, majd kitért arra, hogy rendkívül motivált csapatról van szó.

"A srácokban az első közös edzéstől hatalmas volt a bizonyítási vágy, ami szerencsére hétről hétre csak fokozódik. Mindig arra törekednek, hogy jobbak legyenek, és fejlődjenek. Nagyon erős kerettel érkeztünk Szucsávába, hiszen rangadó előtt álltunk, és a célunk egyértelműen az volt, hogy mindhárom pontot begyűjtsük a jó erőkből álló hazaiak ellen. Sok pozitív dolog történt a pályán, bár jócskán voltak hiányosságok is egyéni, csapatrész, és csapatszinten is, amiben mindenképp szükséges előre lépnünk" - folytatta.

Természetesen, mindig van hová fejlődni, erről így fogalmazott edzőnk:

"Tényleg büszkék vagyunk a játékosokra, hogy megcsinálták azokat a taktikai elemeket az első pillanattól fogva, amiket elterveztünk, és fegyelmezetten tudtunk játszani. Ez a nagyarányú győzelem várakozáson felüli. Nagyon boldogok vagyunk, mert ez egy rangadó volt, ami simára sikeredett, de őszintén szólva még így is van hova építeni a játékunkat, és tovább fejlődni. Ez a siker nagyon jót tesz mindenki önbizalmának, de a komolyabb célunk teljesítése még odébb van. Többek közt ez visz minket előre" - összegzett Szakál Csaba.

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza