Kispad | U16 | Szakál Csaba: "Nagy teljesítmény volt a csapattól, ez a győzelem"

Kispad | U16 | Szakál Csaba: "Nagy teljesítmény volt a csapattól, ez a győzelem"

Remek idegenbeli győzelemmel kezdte a felsőházi rájátszás tavaszi idényét U16-os, elitligás csapatunk. A Brassói Kids Tâmpa elleni találkozót Szakál Csaba vezetőedző értékelte.

„Rendkívül jó iramú meccsen, egy nagyon masszív Brassót sikerült most legyőznünk, akik keményen védekeztek, és jól lezárták a területeket. Csakúgy, mint ősszel az alapszakaszban, most is alaposan megnehezítették a dolgunkat. Az összecsapás teljes egészére elmondható, hogy végig határozott, férfias küzdelem zajlott a pályán, rengeteg párharccal” – kezdte összegzését Szakál Csaba.

Csapatmunka volt a győzelem

„Jó volt látni, hogy a srácok végig hittek abban, hogy be fogjuk gyűjteni a három pontot, és ennek megfelelően futballoztak. Higgadtan, minőségi játékot felmutatva tudtunk eredményesek lenni. Hibáink most is voltak, de remekül sikerült megoldani a feladatot egy olyan csapat ellen, amely fizikálisan rendkívül erős, tudatosan a labdaszerzés utáni átmenetekre, és az esetleges hibáinkra épített, emellett veszélyes volt pontrúgásokból, és a tizenhatoson belül is, de ezeket sikerült jól levédekeznünk.

A kiemelkedő egyéni teljesítmények ellenére sem szeretnénk senkit kiemelni, mert ebben a sikerben minden egyes játékos főszerepet játszott. Elégedettek vagyunk mentalitásukkal, és hozzáállásukkal, igazi rangadó volt, amely remek eredménnyel végződött” – foglalta össze vezetőedzőnk.

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza