Kispad | Visszatekintő | U16

Kispad | Visszatekintő | U16

Tíz nap múlva folytatódik U16-os elitligás csapatunk felsőházi rájátszása. A felkészülés hajrájához közeledve Sepsiszentgyörgyön játszott remek mérkőzést Szakál Csaba gárdája. A látottakat a szakember értékelte.

"Nagyon kellemetlen ellenféllel találkoztunk a mai felkészülési mérkőzésen. Az első félidőben egy bátortalan, párharcban gyenge csapat benyomását keltettük, emellett rengeteg ki nem kényszerített technikai hibát vétettünk, ezáltal nem sikerült nagyobb labdabirtoklási fölényt, és gördülékenyebb játékot kialakítanunk. Az első negyvenöt percben mindent megmutattunk abból, amit mindenképp szeretnénk elkerülni a soron következő mérkőzéseinken.

A legtöbb hazai támadást sikerült levédekeznünk, ugyanakkor jócskán akadtak hibáink játéképítésben, és védekezésben egyaránt. A Sepsi kétszer is meg tudta szerezni a vezetést. Először egy távoli lövést követően, majd egy büntető után. Mindkét góljuk után viszonylag gyorsan tudtunk válaszolni, és ami pozitívum, hogy az egyenlítő találatainkat remek támadások előzték meg" – mondta el Szakál Csaba.

Rendet kellett tenni a fejekben

"A félidőben rendet kellett tenni a fejekben. Ennek, és a csereként beszálló játékosoknak köszönhetően megváltozott a játék képe. A szünet után nyomás alatt tartottuk a hazaiakat, közben persze folyamatosan figyelnünk kellett, mert a kontráikban rendre benne volt a veszély. Kimondott helyzetig nem igazán jutottak el, főként távoli lövésekkel próbálkoztak, de ezeket jól hatástalanítottuk. Szerencsére ebben a játékrészben már más arcukat mutatták a srácok, de még mindig messze nem volt az igazi.

Mindazonáltal, hogy abszolút nem voltam elégedett a látottakkal, több lehetőségünk is volt, amivel könnyebbé tehettük volna a találkozót, de összességében a győzelmünk megérdemelt, egy jó erőkből álló, kellemetlen stílusban játszó ellenfél ellen. Örülök, hogy a kispadról beszálló játékosaink minőséget tettek hozzá a teljesítményünkhöz és azt is ki szeretném emelni, hogy a találkozót eldöntő gólt is egy remek támadás felépítés, és egy nagyszerű kulcspassz előzte meg.. A mai összecsapást látva nagyon sok feladat áll előttünk, amiben fejlődnünk kell. Két hét múlva folytatódik a felsőházi rájátszás, ezalatt az idő alatt, azon fogunk gőzerővel dolgozni, hogy a lehető legjobb állapotban legyenek a játékosaink a rajtra. Szeretnénk mihamarabbi felépülést kívánni a hazai csapat sérülést szenvedő játékosának!" – összegzett vezetőedzőnk.

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza