A hetedik játéknappal a Liga 2 idei kiírása túl van az első harmadán. Mivel a fordulót megelőzően az élbolyt alkotó hét gárdából négy döntetlent játszott, a feljutásra jogosult csapatok közül a Galaci Oțelul az élre állt, a Dinamo elleni győzelmével a Bodzavásárhely pedig felzárkózott.

2022. szeptember 20. Szerző: Ráduly Róbert Kálmán

Szakad a mezőny

A hetedik fordulót követően az élen állók és a sereghajtók között lévő távolság tovább nőtt. Elől a mérkőzésenként két pontot gyűjtő társaság robog, hátul a meccsenkénti pontszerzésre képtelen alakulatok sorakoznak. Pillanatnyilag a Metaloglobus, a Konstancai Unirea néven futó alakulat, a két temesvári együttes és a Dinamo van kieső helyen. Közülük az Unirea és a Temesvári Politechnika tavaly sportalapon már kiesett, de – az élvonaltól búcsúzó Gaz Metan és az Academica Clinceni csődje miatt – továbbra is a Liga 2-ben folytathatták.

Az iramot a közklubok diktálják

Némi meglepetésre, a minisztériumi vagy önkormányzati alárendeltségbe tartozó, emiatt feljutási joggal nem rendelkező csapatok diktálják az iramot. A Steaua a pillanatnyi éllovas, de a Sellemberk is a dobogó közvetlen közelében tanyázik. Egyelőre a másik három közintézmény státussal bíró sportszervezet csapata sem teljesít rosszul: a rangsorban a Szlaltina a 10., a Nagybányai Minaur a 13., az Újszentes együttese pedig a 15. helyet foglalja el.

Az újoncok jól szálltak be,

olyannyira, hogy pillanatnyilag egyikük sincs kieső helyen. A galaciak az első játéknaptól az élbolyhoz tartoznak, de a Szlatina vagy a Bukaresti Progresul 1944 Spartac eddigi teljesítménye is magabiztosra sikerült. Nagybánya és Újszentes ott van, ahol a part szakad, de egyelőre a jó oldalról várhatják a folytatást. Az már csak hab a tortán, hogy az öt újonc közül, a sportszervezeti státusa miatt háromnak nincs joga feljutni. Kiesni ellenben igen, így a folytatásban sem lesznek könnyű helyzetben. Az eddig látottak alapján, Nagybányán és Újszentesen fujdogál a kiesés szele. A légmozgás azonban gyorsan változhat. Hosszú még a bajnokság, csak az első harmadán vagyunk túl.

Az élbolyban nagy a tülekedés

A vezető helyek kérdéskörét hétről hétre nagy tülekedés és folyamatos helycsere jellemzi. Számos ideig-óráig tartó listavezetés mellett, a teljes fordulóvégi tabellákon eddig a Szlobozia, a Sellenberk és a Dés volt éllovas. Jelenleg éppen a Galaci Oțelul áll az élen, de a Konstancai Unirea ellen könnyednek ígérkező győzelmével, a bajnokság két hét múlva esedékes folytatását a Steaua várhatja a rangsor tetejéről.

 CsapatPontokGKZsM
1.Bukaresti CSA Steaua13 pont10:8+1 pont
2.Galaci FC Oțelul Suporter Club15 pont10:5+1 pont
3.Szloboziai FC Unirea 0414 pont11:5határeset
4.Sellemberki CSC 159914 pont10:4határeset
5.Jászvásári Politehnika14 pont8:4határeset
6.Dési Unirea14 pont13:10határeset
7.FK Csíkszereda13 pont12:5-1 pont
8.Bodzavásári Gloria13 pont11:8-1 pont
Megjegyzés: Arra számítunk és azzal számolunk, hogy a két pont/meccs teljesítmény elégséges lesz a rájátszáshoz és nagy valószínűséggel a közvetlen élvonalbeli tagság kiérdemléséhez is. Ezt tekintjük tehát az idei teljesítmény zsinórmértékének.

Jól állunk a közvetlen csatában

A feljutásra ácsingózó, valamint a felsőházra esélyes csapatok közül, a közvetlen riválisok elleni csatában az FK Csíkszeredánál csak a Jászvásári Politechnika szerzett több pontot. Az egyetemisták 6 találkozón 11 egységet, az FK Csíkszereda legénysége öt meccsen kilenc pontot gyűjtött.

A minitabellánkba önhatalmúan begyömöszölt tíz csapat közül, a hetedik fordulóban hatnak is közvetlen rivális ellen volt jelölése. A játéknap legnagyobb érdeklődésre számot tartó összecsapásán Bodzavásár izgalmas mérkőzésen múlta felül a továbbra is a csőd szélén táncoló Dinamo csapatát, a Sellemberk a végjátékban szerzett góllal győzött a Concordia otthonában, miközben a Szlobozia és a Jászvásár, képletesen szólva, nem talált fogást egymáson.

Túl vagyunk a bajnokság első harmadán. Hét fordulót követően, a közvetlen riválisok eddigi eredményeit összesítő minitabellánk a következőképpen néz ki:

 FKSTEGLOGALSZLOJÁSZDésSELDINCONPontDMDP
FK  3-2    XV.XIII.0-112 p59 p
Steaua0:4 XVI.XI. 2-1XIII.   13 p36 p
Gloria    XVIII  IX.2-1.XV.10 p33 p
GalacXVIII XII.  0-0   X.12 p35 p
Szlobozia0:1XVII XIII. 0-0.XV.   13 p21 p
JászvásárXII. 1:0.    XVIIXV.2-113 p611 p
Dés2:1 XIV.IX. 1-2   XII.13 p47 p
Sellemberk VIII. 1:1X. 1:1 XVIII 10 p35 p
Dinamo 1:2 1:3VIII. 2-3   6 p53 p
Concordia XIV.  XVI.  0-10-1 7 p43 p
Magyarázat: DM – közvetlen mérkőzések száma, DP – a közvetlen mérkőzéseken szerzett pontok száma 

Minitabella vagy zsinórmérték ide vagy oda, a bajnoki menetelésben a felsőházra esélytelennek tűnő csapatok ellen szerzett pontok is sokat érhetnek. A futballban és a csapatsportokban általában ugyanis nincs kicsi és nagy idegenbeli pont, de a rangsorban nem szerepelnek külön oszlopban a bravúrpontok sem. Csak pontok vannak és kész…