Magabiztos háromgólos győzelmet aratott második ligás csapatunk a Jászvásári Poli felett.

Kellemes tavaszias időben került sor a 2021-2022-es bajnokság utolsó hazai meccsére, melyen a szebb napokat is megélt Jászvásári Politehnica volt a vendégünk. A tét nélküli meccsen az első FK helyzetet a 9. percben láthattuk, egy Jebari-Jelena összjáték után a marokkói-spanyol középpályásunk tizenhatos vonaláról eleresztett lövését a kapus még fölé tolta, akárcsak Jelena fejesét is. Egy perc múlva már Brânză is tehetetlen volt, a Jebari által elvégzett szögletrúgást követően Kovács fejese a hálóban kötött ki: 1-0. A gól után az 56 vendégszurkoló nyomdafestéket nemtűrő módon Magyarországot szidta, de erre a csapatunk újabb góllal válaszolt. A 14. percben Gál-Andrezly indította remekül Jelenát, aki elfektette a kapust és senkitől sem zavartatva a hálóba gurított: 2-0. Hat perc múlva a vendégek első komolyabb helyzetére került sor, Plokhotniuk közeli fejesét Gyenge bravúrral hárította. A 23. percben egy szép támadást követően Jelena futott el a balszélen és az üresen álló Jebarihoz gurított, aki a jobb alsót célozta, de a kapus elérte a labdát. Öt perc múlva a kék-fehérek veszélyeztettek, egy jobboldali beadást követően Plokhotniuk fejese a keresztlécen csattant. A 33. percben Gál-Andrezly jobboldali ívelésébe Jelena fejjel ért bele, de Brânză magához ölelte a játékszert. A folytatásban mindkét oldalon voltak próbálkozások, de jelentősebb gólhelyzetre már nem került sor.

Szünet után a jászvásáriak egy veszélyes helyzettel indítottak, ezúttal is Plokhotniuk állt közel a gólhoz, de lövése szerencsénkre kevéssel a kapu fölé szállt. Közben a vendégszurkolók csapatuk gyenge teljesítményét magyarellenes rigmusokkal próbálják szépíteni, a román huligánok körében népszerű “Kifelé a magyarokkal az országból”, “Hazátlanok” rigmusokat kiabáltak. Az 58. percben Muratovic lövését Gyenge semlegesítette, majd ugyancsak a monetenegrói-luxemburgi állampolgárságú játékos kapja a mérkőzés első sárgalapját egy szabálytalan szerelésért. A 67. percben két FK távoli löketet láthattunk, előbb Bara lövését Brânză ütötte ki, majd Marrone átlövése kevéssel kerülte el a kaput. A 76. percben növeltük az előnyt, egy remek Ivanovici akciót követően a labda a hosszú alsóban landolt: 3-0. A hosszabbításban a frissen becserélt Hrib egy távoli lökettel tette próbára Gyengét, de az eredmény nem változott. A lefújást követően játékosaink a Lokálpatriótákkal közösen énekelték el a Székely himnuszt és győzelemmel búcsúztak a hazai közönségtől. Az alsóházi rájátszás utolsó fordulójában csapatunk május 7-én Călărașion lép pályára.

Liga 2., Play-out, A csoport, 6. forduló: FK Csíkszereda – Jászvásári Politehnica 3:0 (2:0)

Gólszerzők: Kovács (10.), Jelena (14.), Ivanovici (76.).

Sárga lap: Bara (76.), illetve Muratovic (60.), Enache (69.), Chatziterzoglou (84.), Cristea (90+3)

FK Csíkszereda: Gyenge – Csiszer (Takács61.), Kelemen, Csürös, Marrone, Bara, Kovács (Ivanovici 35.), Gál-Andrezly (Tajti 61.), Jebari, Jelena (Rodrigo 77.), Bărăbaș (Csedő 77.)

Jászvásári Politehnica: Brânză – Kouadio (Ilie 60.), Chatziterzoglou (Cană 88.), Plămadă, Serediuc, Kamara (Chiorean 88.), Cristea, Pop (Mărieș 90.), Plokhotniuk, Muratovic (Hrib 90.), Camara.

Szép Zoltán