Liga 2 | A Bánságban lépünk pályára

Liga 2 | A Bánságban lépünk pályára

A Temesvári Ripensia ellen lép pályára vasárnap Liga 2-es felnőtt férficsapatunk. A dél-erdélyiekkel szemben az élmezőnyben való megragadás érdekében fontos lesz pontot, pontokat szereznünk.

Alig három nappal a Bákóban megvívott sikeres Románia Kupa mérkőzést követően újabb utazás vár az elmúlt hetekben rendkívül jó formát mutató Liga 2-es csapatunkra. A sorsolás ezúttal Temesvárra szólítja Dican Ferenc legénységét, hogy a helyi Ripensia ellen próbálják meg növelni pontjaik számát.

A bánságiakkal az előző bajnokság alapszakaszának 16. fordulójában játszottunk utoljára szintén idegenben. Az akkori meccset Apró és Rodri Hernando góljaival 2–1-re sikerült behúzni. Sajnos ez a győzelem sem volt elég később a felsőházba kerüléshez csapatunknak, ahogyan a Ripensia is az alsóházban fejezte be a szezont. Több mérkőzés azonban nem volt a felek között, külön csoportban játszottunk a Play Outban. Az alsóházat csapatunk végül öt győzelemmel és egyetlen vereséggel abszolválta, a Ripensia mérlege pedig két győzelem mellett négy vereség volt.

Az új szezont hozzánk hasonlóan két kudarccal kezdték a sárga-pirosak, ám míg Dican Ferenc fiai ezt követően négy győzelemmel folytatták az idényt, a temesiek további két kudarc mellett egy-egy győzelmet és döntetlent tudnak felmutatni. Ez számukra a 16. helyhez elegendő, míg piros-fekete fiaink az utóbbi hetek diadalsorozatának köszönhetően az ötödik helyre kapaszkodtak fel. Hét közben a házigazdák is pályára léptek a kupában, Győrödre látogattak és két gólos győzelemmel jutottak a következő körbe.

Ahhoz, hogy előkelő, rájátszást jelentő helyünket megtarthassuk a tabellán, mindenképpen pontot, pontokat kell szereznünk Temesváron. Ehhez nem kell mást tenni, mint hozniuk a fiúknak azt a teljesítményt, amit az utóbbi négy bajnoki fordulóban és a bákói kupameccsen mutattak. A mérkőzés vasárnap 11 órakor kezdődik Temesváron.

Hajrá, FK! Hajrá, Székelyföld!

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza