Liga 2 | Egy gól itt, egy gól ott – döntetlen Nagybányán

Liga 2 | Egy gól itt, egy gól ott – döntetlen Nagybányán

A kiesés elől menekülő Nagybányai Minaur otthonába látogatott Liga 2-es csapatunk az alsóházi rájátszás negyedik fordulójában.

A kiesés rémétől nem fenyegetve és az osztályozót jelentő ötödik helytől is biztonságos távolságra eltávolodva látogatott Liga 2-es együttesünk Nagybányára. Vendéglátónk jóval kevésbé várta kedvező helyzetből a találkozót, a meccs előtt a kiesést jelentő hatodik pozícióban álltak a bányavárosiak.

A mérkőzés első említésre méltó eseményét Kovács Lóránt, mintegy 25 méterről eleresztett lövése jelentette a 3. percben, a próbálkozás elsuhant Avram Raul kapuja mellett. Az első hazai kapura lövésre a 12. percig kellett várni, Gneba 30 méteres löketét Gyenge hárította. Az események a félidő végéhez közeledve pörögtek fel. Előbb Ghinde próbálkozott egy távoli lövéssel, majd a 42. percben megszületett a hazaiak vezető találata. Ciocan adott be szögletet a jobb oldalról, Mondragon érkezett pontosan a kapu elé, és fejelt Gyenge hálójába (1–0).

Aktívan kezdtük a második játékrészt. Az 55. percben ismét Kovács Lóránt veszélyeztetett, léc alá tartó lövését Avram bravúrral hárította. Az 57. percben egyenlítettünk! Lemásoltuk a hazaiak találatát, jobb oldali szögletrúgás után Jelena Richárd fejelt pontosan (1–1). Ezzel a találattal a végeredmény is kialakult egyben. A megszerzett egy ponttal, a csoport élén álló, három 33 pontos csapat közül jelenleg a harmadik helyet foglaljuk el a tabellán, az egymás elleni eredmények alapján.

Liga 2., play-out, A csoport, 4. forduló
Nagybányai Minaur – FK Csíkszereda
1–1 (1–0)
Nagybánya, Viorel Mateianu Stadion
Vezette: Roman George Catalin (Temesvár), asszisztensek: Suciu George (Aranyosgyéres), Humita Ioan Daniel (Örményes)
Gólszerzők: John Mondragon (42.), ill. Jelena Richárd (57.)
Sárga lap: Stănescu (48.), Avram (71.), Lazăr (74.), ill. Csiszér Balázs (77.), Omar El-Sawy (90.)
Nagybánya: Raul Avram – Răzvan Lazăr, Alexandru Stoian, John Mondragon, Alexandru Dandea, Ricky Gneba, Sergiu Ciocan (Vasile Chitaș, 61.), Petre Ivanovici (Bogdan Rotar, 73.), Viorel Chinde, Raphael Stănescu (Cătălin Alexe,73.), Senad Jarovic Vezetőedző: Vasile Miriuță
FK Csíkszereda: Gyenge Szilárd – Kovács Márk, Kelemen Dávid, Eperjesi Gábor – Roberto Romeo (Csiszér Balázs, 57.), Csürös Attila (Veres Szilárd, 80.), Mickaël Panos (Szondi Botond, 57.), Gál-Andrezly Péter – Andrei Gheralia (Omar El Sawy, 46.), Kovács Lóránt – Jelena Richárd (Dino Stančič, 57.) Vezetőedző: Ilyés Róbert

További eredmények
Temesvári Politehnica – Sellenberki SC 0–1
Bukaresti Metaloglobus – Slobozia 3–3
A CSM Slatina szabadnapos volt.
Az állás
1. Sellenberk  (6–2)                            33 pont
2. Unirea Slobozia (6–8)                    33
3. FK Csíkszereda (6–4)                   33
4. Slatina (0–4)                                   28
5. Bukaresti Metaloglobus (4–5)     23
6. Nagybánya (3–2)                            21
7. Temesvári Politehnica (5–5)        19

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza