Liga 2 | Nagybányára utazunk

Liga 2 | Nagybányára utazunk

Máramarosba szólítja Liga 2-es csapatunkat az alsóházi rájátszás, pénteken Nagybányán lépnek pályára Ilyés Róbert fiai. A bányaváros csapatával ebben a szezonban kellemes emlékeink vannak, az alapszakaszban sima győzelmet arattunk ellenük.

Négy forduló maradt hátra a másodosztályú bajnokság alsóházi rájátszásából. A nagyszombati, hazai győzelmünkkel átvettük a vezetést az A csoportban, biztonságos távolságra kerültünk a kiesést jelentő 6-7. és az osztályozós 5. helytől. Előnyünk tíz pont az ötödik Metaloglobus előtt, és tizenkettő aktuális ellenfelünkkel, a Minaurral szemben. A hátralévő fordulókban aligha születik olyan eseménysor, ami a veszélyes zóna közelébe sodorna bennünket.

Elszánt ellenfél

Ennek ellenére, természetesen, minden mérkőzés számít és pénteken sem lehet más a cél, mint megszerezni a három pontot Nagybányán. Ehhez minden bizonnyal lesz egy-két szava a kiesés elől menekülő házigazdáknak is, akik még veretlenek a play-outban. Az első játéknapon otthon legyűrték a Temesvári Politehnicát, majd a Bukaresti Metaloglobus otthonából távoztak egy ponttal. Az előző fordulóban pihenő Minaur bizonyára motiváltan lép ellenünk pályára, azonban bizonyos, hogy elszántságnak Ilyés Róbert csapata sem lesz híján.

A két csapat alapszakasz-beli összecsapásán, szeptember 11-én, Csíkszeredában sima, 3–0-s FK-siker született. Érdekesség, hogy az akkori gólszerzők közül csak Kovács Lóránt tagja jelenleg is a keretnek, Klemen Nemanič decemberben távozott, Sándor Raul, pedig egészségügyi problémái miatt egyelőre nem látogathatja az edzéseket.

A találkozó pénteken, 11 órakor kezdődik Nagybányán, a Viorel Mateianu Stadionban.

Liga 2., alsóházi rájátszás, A csoport, további program:
4. forduló (április 14.)
Temesvári Politehnica – Sellenberki SC
Bukaresti Metaloglobus – Slobozia
Nagybányai Minaur – FK Csíkszereda
A CSM Slatina szabadnapos.
5. forduló (április 22.)
Slobozia – Nagybányai Minaur
Sellenberki SC – Bukaresti Metaloglobus
Slatina – Temesvári Politehnica
Az FK Csíkszereda szabadnapos.
6. forduló (április 29.)
Bukaresti Metaloglobus – Slatina
Nagybányai Minaur – Sellenberki SC
FK Csíkszereda – Slobozia
A Temesvári Politehnica szabadnapos.
7. forduló (május 6.)
Sellenberki SC – FK Csíkszereda
Slatina – Nagybányai Minaur
Temesvári Politehnica – Bukaresti Metaloglobus
A Slobozia szabadnapos.

Az állás
1. FK Csíkszereda                  32 pont (5–3)

2. Unirea Slobozia                  32 (3–5)
3. Sellenberki SC                    30 (5–2)
4. Slatina                                  28 (0–4)
5. Bukaresti Metaloglobus     22 (1–2)
6. Nagybányai Minaur            20 (2–1)
7. Temesvári Politehnica        19 (4-5)

A két play-out csoport 6. és 7. helyezettje kiesik, az 5. helyezettekre pedig osztályozó vár a Liga 2-es tagság megtartásáért.

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza