Liga 2 | Újabb remek diadal

Liga 2 | Újabb remek diadal

Folytatta jó bajnoki sorozatát Liga 2-es férficsapatunk. Dican Ferenc legénysége a hatodik forduló záró mérkőzésén a Nagybányai Minaur ellen lépett pályára hazai környezetben és aratott háromgólos diadalt. A frissen igazolt Paul Pîrvulescu gólpasszal mutatkozott be.

Remek időben, nagyszerű hangulatban lépett pályára Liga 2-es férficsapatunk vasárnap. A vendég Nagybányai Minaurt is elkísérte egy húsz fős szurkolótábor, akik végig sportszerű hangpárbajt vívtak a Lokálpatriótákkal. Jó iramban kezdődött a mérkőzés, a csapatok nem sokat törődtek az ismerkedéssel, azonnal nagy lendülettel vetették bele magukat a küzdelembe. Az FK volt némileg aktívabb, ez hamarosan helyzetekben is megmutatkozott. A 9. percben Petre Ivanovici tört be jó a bal oldalról a vendégek 16-osára, ám az alapvonal felé cselezgetve kicsit túlbonyolította a lehetőséget.

A 13. percben érdekes jelenetnek lehettek tanúi a nézők. A vendégek kapuvédője egy róla kipattanó labda után kapva a tizenhatoson kívül ért bele a játékszerbe. A megítélt szabadrúgást Kovács Lóránt lőtte el laposan, Băila magabiztosan hárított. A 18. percben az agilisan játszó Ivanovici-csal szemben szabálytalankodott Alexe a 16-oson belül, büntetőhöz jutottunk! A 11-est Kovács Lóránt nagy erővel lőtte a kapu közepébe (1–0). Három perccel később érkezett az első kapuralövés a vendégek részéről, Ouato próbálkozott mintegy 18 méterről. A 25. percben újabb vendéghelyzetet jegyezhettünk fel, Donca lőtt 20-22 méterről, ám Gyenge leért a jobb alsó sarokba tartó labdára.

Az első fél óra elteltével Ivanovici bal oldalról belőtt labdája után szöglethez jutottunk. A sarokrúgást követően Nemanic 7 méterről leadott lövése megpattant a kapu előtt és utat talált a hálóba (2–0). A továbbiakban feljegyezhettünk még egy lövést Csürös Attilától, majd El-Sawy hagyott ki helyzetet. Magabiztos FK-vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A szünetben érkezett Omar El-Sawy helyett Sándor Raul, aki az 59. percben zúgó felső kapufával tette le a meccsen a névjegyét. Hasonló helyzetből, középről, mintegy húsz méterről próbálkozott egy perc múlva Suciu Toni, a jobb alsó sarokra tartó lövést védte a vendégkapus. A 75. percben Jebari maradt lent a félpályánál, majd lesántikált a játéktérről. Középpályásunk egy korábbi lövési kísérlet során húzódhatott meg, helyére a héten igazolt Paul Pîrvulescu érkezett. A Kolozsvári Universitatétól szerződtetett játékos hamar igazolta jó hírét. A hosszabbítás második percében nagyszerű cselek után tette át a játékszert a vendégek ötösének jobb sarkára, ahol jó ütemben érkezett Sándor Raul. Gyönyörű gól volt!

A vége 3–0, csapatunk győzelmével felkapaszkodott a bajnoki tabella ötödik helyére. Dican Ferenc fiainak a következő napokban előbb Bákóban lesz megjelenésük a Románia Kupa harmadik fordulójában az Aerostar ellen, majd a bajnokság hetedik játéknapján a Temesvári Ripensia otthonában lépnek pályára.

Vezetőedzői értékelés:

A lefújást követően Dican Ferenc vezetőedző értékelte a Nagybánya elleni találkozót.

"Tudtuk, hogy kemény mérkőzés lesz, agresszív csapattal találkoztunk. Az első félidő jól sikerült, vezettünk is 2–0-ra, a másodikban pedig igyekeztünk birtokolni a labdát, tartani az eredményt. Nem akarunk senkit lekezelni, de az ilyen csapatok ellen kell szereznünk a pontokat, ha fel akarunk kerülni az első ligába. Szeretnék gratulálni a játékosoknak, nagyon komolyan dolgoznak" - fogalmazott szakvezetőnk.

FK Csíkszereda – Nagybányai Miunaur 3–0 (2–0)
Csíkszereda, Városi stadion 800 néző
Vezette: Ioniță Eduard (Tulcea), asszisztensek: Pucheanu Florin (Ulmi), Neacșu Ionuț Traian (Bukarest)
Gólszerzők: Kovács Lóránt (18., büntetőből), Klemen Nemanic (32.), Sándor Raul (90+2.)
FK Csíkszereda: Gyenge Szilárd – Gál-Andrezly Péter, Kelemen Dávid, Klemen Nemanic, Apro Claudiu, Petre Ivanovici (Schieb Marvin, 68.), Kovács Lóránt, Csürös Attila (Veres Szilárd, 68.), Soufiane Jebari (Paul Pîrvulescu, 77.), Omar El-Sawy (Sándor Raul, a szünetben), Suciu Toni (Bărăbaș Marius, 80.) Vezetőedző: Dican Ferenc
Nagybányai Miunaur: Băila P. – Alexe C. (Potcoavă M., 60.), Mondragon D., Simion D., Stoian A., Donca M., Matei D. (Stănescu R., 60.), Rotar B., Chinde V. (Chitaș V., 71.), Ouato B. (Stanciu C., 71.), Pacheco C. (Ciocan S., 52.) Vezetőedző: Danciu Ciprian

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza