Liga 3 | A Rapid Brodochoz utazunk

Liga 3 | A Rapid Brodochoz utazunk

Az eddig egyetlen pontot, sőt, gólt sem szerző Rapid Brodoc együtteséhez látogat Liga 3-as csapatunk szombaton. A megyei bajnokságból érkező, hazai mérkőzéseit Vaslui-ban játszó együttes ellen szerezheti meg Demény Norbert legénysége idénybeli első győzelmét.

Bár több évtizedes múltja van a futballnak a Vaslui külvárosának tekinthető Brodoc-on, a 2016 óta Rapid néven futó alakulat ebben a szezonban szerepelhet első alkalommal a harmadosztályú bajnokságban. A korábbi évtizedekben a Vaslui-megyei bajnokságokban vitézkedő gárda júniusban a Bákó-megyei Ónfalvával szembeni osztályozón vívta ki a Liga 3-as szereplés jogát. Az osztályváltást követően nagy lendülettel kezdtek bele az új kihívások való felkészülésbe. Leszerződtették a Jászvásári Politehnicától Adrian Kerezsy edzőt, aki a Poli utánpótlás akadémiáján dolgozott addig. A 61 éves szakember a két klub együttműködési megállapodása alapján több ifjúsági korú játékost is „magával vitt” Brodocra.

Kerezsy számára, aki edzői pályafutása során a Miroslava Science csapatának vezetőedzője is volt 2017-2018-ban, amikor a csapat Liga 2-ben szerepelt, nem tartott sokáig a brodoc-i kaland. A klub vezetősége a bajnokság első három fordulójában elszenvedett három vereség után úgy döntött, megválik a szakembertől. Helyét ideiglenesen Răzvan Beldiman, az eddigi másodedző vette át.

Hét közben Liga 3-as csapatunk tagságának zöme az UEFA Youth League első selejtező-fordulójában képviselte klubunkat a Galatasaray ellenében. A nemzetközi szereplés és a bravúros 1–1-es döntetlen bizonyára lendületet ad a fiúknak. A szerdai mérkőzés fáradtsága ellenére komoly esélyünk lesz megszerezni a három pontot az eddig szerényen teljesítő Brodoc ellen. Ez az első győzelme lenne harmadosztályú csapatunknak, amely három fordulót követően eddig két hazai döntetlen mellett egy idegenbeli vereséggel a bajnoki táblázat 7. helyén áll.

A mérkőzés szombaton 17 órától kezdődik a vaslui-i városi stadionban. Hajrá, FK! Hajrá, Székelyföld!

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza