Liga 3 | Indul a tavaszi szezon

Liga 3 | Indul a tavaszi szezon

A hétvégén folytatódnak a harmadosztályú futball-bajnokság küzdelmei. Farmcsapatunk a forduló nyitómérkőzésén a Viitorul Darabani együttesét fogadja pénteken délután.

Újra útjára indul a labda a Liga 3-as bajnokságban, pénteken folytatódnak az alapszakasz küzdelmei, amelyből még három forduló van hátra. A 16. játéknap nyitó mérkőzésén pénteken, 15 órától farmcsapatunk a Viitorul Darabani ellen lép pályára hazai pályán.

Első szezonját tölti Demény Norbert együttese a harmadosztály felnőtt mezőnyében. A fiatalok az eltelt fordulókban nem vallottak szégyent, gyakran kevés választotta el a csapatot a kedvezőbb eredménytől. Az eddig szerzett hat pontunkkal jelenleg sereghajtók vagyunk, ám az alapszakaszból hátralévő három játéknapon felzárkózhatunk a bennünket megelőző alakulatokhoz. Ehhez mindenképpen a góllövésben kell javulnunk, hiszen a 15 találkozón szerzett négy találat nagyon kevés. Ugyanakkor a kapott 30-, tehát a mérkőzésenkénti kettő gól ebben a mezőnyben elfogadható.

Ősszel a hajrában kaptunk ki

Pénteki ellenfelünk két helyezéssel áll előttünk és éppen kétszer annyi ponttal rendelkezik, mint mi, azaz 12 egység áll a nevük mellett. Az őszi szezonban, októberben csaptunk össze velük Darabani-ban, ahol csupán a hosszabbításban kapott góllal buktuk el az egyik pontot. Hozzá kell tennünk, hogy a hetedik fordulóban lejátszott mérkőzést megelőző napokban a fiúk Isztambulban játszottak UEFA Youth League-találkozót.

A bajnoki főpróba jól sikerült, az utolsó felkészülési találkozóján farmcsapatunk Szépvízen csapott össze a Sepsi OSK szintén harmadosztályban szereplő együttesével és győzött 3–1-re Miklós Norbert duplájával, illetve Sütő Zalán találatával.

A mérkőzés pénteken 15 órakor kezdődik a Sportparkban. Várjuk kedves Szurkolóinkat! Hajrá, FK! Hajrá, Székelyföld!

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza