Mi a siker titka? - interjú Demény Norberttel

Mi a siker titka? - interjú Demény Norberttel

Hét pont előnnyel és első helyen zárta az évet az FK Csíkszereda U19-es csapata az Elitliga Nyugati csoportjában. Demény Norbert vezetőedző a nyáron vette át akadémiai csapatunkat, mérlege 9 győzelem, 1 vereség, de ami még szembetűnőbb, hogy irányítása alatt fiataljaink 38 gólt rúgtak és mindössze négyet kaptak. A fiatal székelyudvarhelyi származású edzővel beszélgettünk.

Érdekes évet zárunk, hisz a koronavírus járvány sok mindent át alakított, mennyivel volt nehezebb neked a beilleszkedés az új környezetbe, ilyen körülmények között?

„A csapatban nagyon sok olyan játékos van, aki már az előző években volt tanítványom Székelyudvarhelyen, talán ez is segítség volt, hisz általuk hamarabb közelebb tudtam kerülni a többiekhez is. Úgy gondolom, hogy ez elég gördülékenyen zajlott le a csapattal. A munkaközösség tekintetében, számomra öröm volt, hisz jó közösséget találtam, voltak ismerősök is, így ez sem okozott nehézséget.”

Milyen volt a felkészülés a bajnokságra, mert sokáig azt sem lehetett tudni, hogy lesz vagy sem U19-es bajnokság?

„Ez egy csiki-csuki állapot volt, valóban nem lehetett semmit sem tudni. A lényeg, hogy tíz hetesre sikerült a felkészülésünk, eredetileg hat hetesre terveztük, de örvendtünk annak, hogy egyáltalán elkezdődik. Igyekeztünk fenntartani azt az állapotot ami szükséges a bajnoki rajthoz, így minden héten felkészülési meccset játszottunk, lehetőség szerint inkább felnőtt csapatokkal. Ez által pedig nagyon dinamikus kezdéssel tudtunk előrukkolni a bajnokság kezdetekor.”

Az eredmények téged és titeket igazolnak, hisz első helyen álltok és hét pontos előnyre tettetek szert. Milyennek látod a bajnokságban az erőviszonyokat?

„Először is a saját csapatomról tudok beszélni aminek az alapkövei le voltak rakva, hisz ők már negyedéves vagy harmadéves akadémisták. Ez két csapatból tevődött össze ez a mostani U19, csak voltak kohéziók, csak voltak olyan jelek, ami szerint közös futballban gondolkodtak a srácok. Ami, az én feladatom volt, hogy összekovácsoljam ezt a két csapatot és a szemléletet, ami igazából nem tért el nagyon egymástól, mert egy azonos szakmai vonal szerint folyt itt az elmúlt időszakban is a munka. A bajnokságot én úgy értékelném, hogy mindenki annyit focizik, amennyit az ellenfele hagyja. Mi egy nagyon szervezett és dinamikus játékszemlélettel álltunk hozzá a bajnoksághoz és úgy gondolom, hogy a motivációnk is talán fölöttébb volt az ellenfeleinkhez képest.”

Ez a hét pontos előny mire enged következtetni, lehet botlani tavasszal, vagy még inkább arra törekedni, hogy megtartani ezt az előnyt?

„Játékos és edzői pályafutásom során is azt tapasztaltam, hogy a bajnokság igazából tavasszal kezdődik. Erre az előnyre semmiképp nem lehet ráhasalni. Természetesen nagy fegyvertény, hogy első helyről indulsz tavasszal, de erre egy lapáttal mindenképp rá kell tenni, azért, hogy bizonyítsuk mi hivatottak vagyunk erre a helyre. Nekünk elsődleges célunk labdarúgót nevelni, megnyerni a bajnokságot és ezáltal haladni előre.”

Mennyivel nehezebb a dolgod, amikor a felnőtt csapat visz el játékost a keretedből?

„Tudnivaló, hogy az U19 és a felnőtt csapat kapcsolata bárhol a világon így működik, hogy surlódás van. Vagy pozitív, vagy negatív irányba, ez lehet a felnőtt részéről, lehet az U19 részéről. Természetesen a mi célunk az, hogy minél több U19-es vagy annál fiatalabb játsszon a felnőtt csapatba. Ez kiszolgáltatott helyzet a felnőtt csapat részéről felénk. Na, de azért dolgozunk, hogy odakerüljenek, az hogy nekünk rosszul esik helyenként, meg akár eredményben is meglátszik, ez természetes, ez az U19 élete. Mi azon vagyunk, hogy megpróbáljuk minél gördülékenyebbé tenni ezt a kapcsolatot.”

Hány hetesre tervezitek a téli felkészülést és milyen formában képzelted el?

„Visszanézve ezt az évet, egy eléggé kilátástalan állapot volt, nem igazán lehetett tervezni. Én úgy gondolom, hogy ez a tavasz is ugyanilyen lesz, COVID19 függvénye. Hat hetesre tervezzük a felkészülést, a periodizációnk erről szól, de amennyiben ez nem így működik, akkor azon leszünk, hogy a versenyállapotot fenntartsuk a bajnoki rajtra. Ehhez kell alkalmazkodjunk, mint bármi máshoz ami beleszól a teljesítményünkbe.”



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza