Női Liga 1 | A szezon utolsó székely rangadója következik

Női Liga 1 | A szezon utolsó székely rangadója következik

Székelyudvarhelyen lép pályára a Női Liga 1. felsőházi rájátszásában felnőtt női együttesünk. Kollár Péter csapata győzelem esetén bebiztosíthatja negyedik helyét tabellán.

A 2022/2023-as szezon harmadik, egyben utolsó székelyföldi rangadóján lép pályára felnőtt, női együttesünk a Székelyudvarhelyi Vasas Femina vendégeként kedden délután. A két csapat összecsapása mindig érzelmekkel teli, a legutóbbi, csíkszeredai találkozó sem volt mindennapi. A felsőházi rájátszás harmadik fordulójában kiütéses győzelmet arattunk a szomszédvárak csatájában, a mérkőzést övező indulatok pedig csak lassan csitultak el.

Legutóbbi székelyudvarhelyi összecsapásunkról kellemes emléket őrizhetünk, hiszen szeptemberben, az alapszakasz második játéknapján gól nélküli döntetlent értünk el és elhoztuk az egyik bajnoki pontot. Így a bajnokságban pozitív a mérlegünk a Vasassal szemben, a megszerezhető hat egységből négy nálunk landolt. Kedden pedig bebiztosíthatjuk a negyedik helyezésünket a bajnokságban. Ehhez az kell, hogy mindhárom pontot elhozzuk, ami jól tudjuk, hogy nem lesz egyszerű. Az udvarhelyieket minden bizonnyal fűti a visszavágás vágya a két hónappal ezelőtti kiütéses vereség miatt. Kollár Péter lányai két bajnoki kudarc után érkeznek a Vasas Feminához. A Kolozsvári U Olimpia és a Temesvári Politehnica egyaránt elvitte a pontokat a Sportparkból. A két találkozó közül a kolozsváriak elleni sikerült jobban, míg a Poli elleni meglehetősen sima volt.

A forduló eddigi találkozóin
Temesvári Politehnica – Nagykomlósi Banat Girls 2–0
Bukaresti Carmen – Kolozsvári U Olimpia 0–1
Az állás:
1. Temesvári Politehnica 52 pont
2. Kolozsvári U Olimpia 51
3. Bukaresti Carmen 43
4. FK Csíkszereda 25
5. Nagykomlósi Banat Girls 21
6. Székelyudvarhelyi Vasas Femina 20

A találkozó kedden, 17 órakor kezdődik a székelyudvarhelyi sétatéri stadionban, a belépés ingyenes. Várjuk kedves Szurkolóinkat, harcoljuk ki együtt a győzelmet! Hajrá, FK! Hajrá, Szereda!

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza