Női Liga 1 | Egy pont Udvarhelyről

Női Liga 1 | Egy pont Udvarhelyről

A Vasas Femina vendégeként Székelyudvarhelyen lépett pályára vasárnap Liga 1-es női csapatunk a bajnokság második fordulójában és ért el gól nélküli döntetlent.

Igazi rangadó várt az FK lányaira a Női Liga 1 második fordulójában. Albu László együttese ahhoz a Székelyudvarhelyi Vasas Feminához látogatott, amely az elmúlt évben a kupában, tavasszal pedig az első gárdából alaposan megerősített második csapata révén okozott kellemetlen perceket nekünk. A mérkőzésen nem esett gól, csapatunk így két forduló után őrzi veretlenségét és négy ponttal a bajnoki táblázat ötödik helyét foglalja el.

A találkozó részleteit Albu László vezetőedző segítségével idézzük fel. Mint a szakember elmondta nehéz, mély talajú pályán játszották a mérkőzést. A játék javarészt a mezőnyben zajlott, az FK-s lányok jól zárták a tengelyeket és a széleket, így megakadályozták, hogy a Vasas a saját játékát játssza. Az első félidőben egy komolyabb kapuralövést jegyezhettünk fel hazai oldalon, a 18 méteres lövést Salamon Szidónia hárította. Hasonló helyzetből Balázs Eszter is próbálkozott. Az első 45 percben nagyobb gólszerzési alkalom egyik csapat előtt sem adódott ezen kívül.

A második félidőben is próbára tettük Sándor Barbarát, a lefújás előtt pedig egy szögletrúgás után újra Salamon avatkozott jól közbe. A lefújás előtt kisebb tűzijátékot rendeztünk a hazai kapu előtt, ám nem sikerült betalálni.

Ezt követően Albu László vezetőedző értékelt:

"Elégedett vagyok a lányok teljesítményével! Úgy gondolom, ezen a pályán, ezen az igencsak küzdelmes mérkőzésen egyik csapat sem érdemelte volna meg a győzelmet. Döntetlent játszottunk első idegenbeli első ligás mérkőzésünkön. Ők nyolc éve az első osztályban szerepelnek. Olyan pályán szereztünk egy pontot, ahol nem sok csapat fog nyerni. Természetesen van amin még dolgozni, de ismétlem magam, elégedett vagyok a lányokkal, jól játszottak" - összegzett a szakember.

Beszéltünk Salamon Szidóniával is - a csapat kapusával - aki így értékelte a mai mérkőzést:

„Az ellenfél magabiztosabban állt pályára, mivel több tapasztalattal rendelkeznek az első Ligában, ez meglátszott a játékukban és a reakcióaikban is. Ennek ellenére a csapatunk jól helyt állt, kapott gól nélkül megúsztuk a találkozót. Nagyon szépen kivédekeztünk minden támadást, nem tudtak ezúttal fogást találni a védelmünken. Összeségében büszke vagyok a lányokra, nagyon szépen harcoltak, iramos mérkőzés volt, igaz, hogy nagyobb összpontosításra lett volna
szükség, de az utolsó percig jól helyt álltunk.”

Előre tekintve Szidónia megjegyezte, hogy jövőhéten Aradi Piroș Security Protect látják vendégül, úgy gondolja, hogy nem lesz könnyű mérkőzés az sem, de hazai pályán játszanak,
mindenképp nyerni szeretnének, és ezért keményen fognak továbbra is készülni.

Végezetül hozzá tette, hogy:

„Még van egy hét, hogy korrigáljuk a hibáinkat. Próbálom minél többet biztatni a lányokat, úgy gondolom egy mindenkiért, mindenki egyért!”

Bartalis Barbara is válaszolt kérdéseinkre:

Már minden poszton játszottam, más csapatoknál is. Éveken át belsővédő poszton játszottam. Már nem vált ki érzést bennem, ott játszom, ahol kell és ahol az edző bizalmat ad.
Amire ilyenkor nagyon figyelek, hogy tartsam a posztom és a posztnak megfelelően a legjobban teljesítsek. Másképpen kell gondolkozni, viszont nagy előnyöm is van hátvédből
csatárba menni, mert ilyenkor előre gondolok, hogy mit vár/mire számít egy védő, hogy mit csinál egy csatár, így tudok mást kigondolni/csinálni, amivel előnyt nyerhetek és jól
megoldhatom a helyzetet.

Arra, hogy hogyan értékelné a mai játékot, így válaszolt:

„Igyekeztem a legjobbat kihozni magamból, motiváltam magam, próbáltam minél inkább arra fókuszálni, azt növelni magamban és a lányokba is, hogy benne, pontosabban bennünk van a győzelem, csak kicsit többet tegyünk bele. Benne volt a győzelem, talán a hit hiányzott, ami adhatott volna egy löketet, a fáradtság, a
nehéz, csúszós pálya miatt is. Összeségében jó volt.”

Előre tekintve:

„Addig van egy hét, rajtunk áll, hogy hogyan dolgozunk, mit hozunk ki magunkból az edzéseken, ami majd kijön meccsen. Minden meccshez úgy állok, hogy 0-0, az
győz, aki jobban akar ( ez által, jobban dolgozik ) és nagyobb a hite, hogy megnyerjük!

Székelyudvarhelyi Vasas Femina – FK Csíkszereda 0–0 (0–0)
Székelyudvarhely, Sétatéri Stadion
Vezette: Moldoveanu Cristian (Sepsiszentgyörgy), asszisztensek: Bedőházi Gergely (Sepsiszentgyörgy), Biró Zsolt (Bölön).
Sárga lap: Nyéki Anna (49.), Bartalis Barbara (90+3.).

Vasas Femina: Sándor Barbara - Tóth Györgyi (Sinka Petra, 90+3.), Molnár Andrea, Godra Anett, Horváth Anita (Pásztor Krisztina, 88.), Orbán Aranka, László Edina, Aura Zănoagă, Mitri Rita, Szász Bence Brigitta.

Vezetőedző: Székely János.

FK Csíkszereda: Salamon Szidónia - Szentes Szabina (Részeg Beáta, 90+2.), Berkeczi Emőke, Bartalis Barbara, Albu Erika Juliánna, Antal Anita, Nyéki Anna, Szőke Eszter, Balázs Eszter (Horváth Luca, 70.), Tankó Réka, Györgyicze Réka (Kristó Laura, 70.).

Vezetőedző: Albu László.

Farkas Endre, Nagy Emese



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza