Női Liga 1 | Harmadszor is jobb volt a Carmen

Női Liga 1 | Harmadszor is jobb volt a Carmen

Kétgólos vereséggel búcsúzott a hazai pályától liga 1-es, felnőtt női csapatunk vasárnap a Bukaresti Carmen ellen.

Ragyogó labdarúgó idő és kitűnően elkészített pálya fogadta a csapatokat vasárnap kora délután. A Bukaresti Carmen vendégjátéka jelentette az utolsó hazai találkozót a 2022/2023-as szezon során. A fővárosiak ellen az idényben nem volt sok sikerélménye a lányoknak, az alapszakaszban és a rájátszás során is 2–0 lett a végeredmény oda.

A vasárnapi mérkőzés is Carmen-lehetőségekkel indult. Salamon Szidónia már a második percben nagy kivetődéssel avatkozott közbe az öt és feles vonalánál. A 9. percben jegyezhettük fel az első hazai lehetőséget, Györgyicze Réka iramodott meg a bal oldalon, ám a 16-oson belül nem talált társat a középre adása. A 16. percben ismét Salamon jó kifutása előzte meg a nagyobb veszélyt, egy perc múlva pedig magabiztosan húzott le egy 20 méteres próbálkozást. A 14. percben Bartalis Barbara maradt lent a bokáját fájlalva és hagyta el sántikálva a játékteret, ám rövid ápolást követően folytatni tudta a játékot.

A 18. percben Obrej közeli fejesét fogta Salamon a jobb alsó saroknál. Egyértelműen a Carmen játszott fölényben, ám igazán nagy lehetőségeket nem tudtak kiharcolni a fővárosi piros-feketék. A 26. percben mégis megszületett a vendégek vezető találata. Albu Erika birkózott a 16-oson belül Galau Bawn Lunggal, aki elesett, a bíró pedig a büntetőpontra mutatott. A 11-est a csapatkapitány, Vasile Elena Giorgiana nagy erővel a bal alsó sarokba vágta (0–1). A szünetig nem változott a játék képe, nem igazán tudtunk támadásokat vezetni, a Carmen végig veszélyesebben játszott. Szerencsére a Bartalis Barbara által irányított védelem és a kapuban Salamon Szidónia állta a sarat.

Fülöp Boglárka sárga lapot érő szabálytalansága vezette fel a második játékrészt. Az 51. percben Stanciu Ana Maria lőtte el a labdát nagy helyzetben a kapunk előtt. A legígéretesebb hazai helyzet Antal Anita nevéhez fűződik. Csapatkapitányunk jó 18 méterről szánta el magát lövésre, ám magabiztosan hárított Krzyzaniak. A 76. percben egy előreívelt labda a 16-osunkon belül Szentes Szabina kezére pattant, a játékvezető pedig újabb büntetőt ítélt. A 11-eshez ismét Vasile Elena Giorgiana állt oda, lövését Salamon Szidónia remek vetődéssel kiütötte, ám a helyzetre Michalopoulou reagált a leggyorsabban és a kipattanó labdát nagy erővel öt méterről a léc alá vágta (0–2).

A folytatásban mindkét oldalon érkeztek a cserék, a játék képe azonban jelentősen nem változott, Salamon Szidónia tett róla, hogy ne nőjön a különbség, ám csapatunkban nem volt erő a szépítésre. A bajnokságot egy hét múlva a Nagykomlósi Banat Girls otthonában zárjuk, június 4-én pedig Kolozsváron, az U Olimpia otthonában vár ránk a Románia Kupa elődöntője.

Női Liga 1., play-off 9. forduló
FK Csíkszereda – Bukaresti Carmen 0–2 (0–1)

Csíkszereda, 300 néző
Vezette: Mavriche Sergiu, asszisztensek: Antal Damian, Antal Octavian (mindhárman Bákó)
Gólszerzők: Vasile Elena Giorgiana (26. , büntetőből), Michalopoulou Androniki (76.)
Sárga lap: Fülöp Boglárka (46.), Péter Alexandra (86.), Részeg Beáta (90.), Bartalis Barbara (90+3.)
FK Csíkszereda: Salamon Szidónia – Szentes Szabina (Péter Alexandra, 85.), Bartalis Barbara, Nyéki Anna, Albu Erika, Antal Anita (Bodor Anita, 85.), Szőke Eszter, Horváth Luca, Fülöp Boglárka (Abos Bianka, 55.), Mezőssy Melánia (Részeg Beáta, 85.), Györgyicze Réka (Berkeczi Emőke, 61.) Vezetőedző: Kollár Péter
Bukaresti Carmen: Krzyzaniak Danielle – Michalopoulou Androniki, Stanciu Ana Maria, Vasile Elena Giorgiana, Sarkanaite Paulina, Realista Catarina, Cristea Maria (Atanasova Eva, 86.), Obreja Iuliana (Sondore Laura, 90+1.), Galau Bawn Lung (Preda Daniela, 78.), Chiper Claudia, Kara-Jouli Rania Vezetőedző: Andra Vela

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza