Női Liga 1 | Nagykomlósi döntetlen a bajnoki zárómeccsen

Női Liga 1 | Nagykomlósi döntetlen a bajnoki zárómeccsen

Bár az első félidőben vezetést szerzett csapatunk a vasárnapi, Nagykomlósi Banat Girls elleni bajnoki záró-mérkőzésen, a második félidőben megfordította az állást a házigazda. Antal Anita hajrában szerzett góljával elhoztuk az egyik pontot.

A bajnokság zárásaként a Nagykomlósi Banat Girls otthonában lépett pályára első osztályú, felnőtt, női csapatunk. Az első félidő hajrájában Szentes Szabina révén sikerült vezetést szereznünk a küzdelmes összecsapáson. A találkozó utolsó negyed órájában, öt perc alatt megfordította az állást a házigazda, majd Antal Anita is betalált két perccel a lefújás előtt. Így döntetlennel zárta Kollár Péter együttese az első, élvonalban eltöltött szezont. A lányokra még vár egy nagy feladat, jövő vasárnap a Kolozsvári U Olimpia otthonában játszanak a Románia Kupa elődöntőjében.

A lefújást követően Kollár Péter vezetőedző értékelt honlapunknak.

"Sajnos hetek óta nem tudunk együtt edzeni, mindig van 1-2 hiányzónk, de felforgatott csapattal is próbálkoztak a lányok becsülettel. A pálya sem nekünk kedvezett, ritkán alakult ki folyamatos játék, amiben a hazaiak jobbak voltak. Az első félidő vége felé megszereztük a vezetést, de ez minket zavart meg jobban, és benyomott minket a kapunk elé a Banat. Sikerült megfordítaniuk a mérkőzést, majd jött Antal Anita és egy távoli lövéssel egalizálni tudott. Több lehetőségünk is volt, hogy megnyerjük a mérkőzést, ám hiába bírtuk jobban erővel, nem tudtunk már betalálni. Köszönöm a lányok hozzáállását, ezzel lezártuk a bajnokságot és végül a 4. helyet szereztük meg, ami azt gondolom, remek eredmény".

Női Liga 1, play-off 10. forduló
Nagykomlósi Banat Girls – FK Csíkszereda 2–2 (0–1)

Nagykomlós
Vezette: Bădărău Raul Sebastian (Vajdahunyad), asszisztensek: Bumb Cristian (Bácsi), Humita Ioan Daniel (Örményes)
Gólszerzők: Şepetan Andreea (77.), Codrescu Cristina (81.), ill. Szentes Szabina (41.), Antal Anita (88.)
Sárga lap: Drăgan Maria (32.), Trofinov Alexandra (49.), ill. Mezőssy Melánia (45+1.), Kollár Péter (57.)
Nagykomlós: Lena Andriasyan – Andrei Carmen, Lazar Nicoleta, Chișe Clara, Corinna Alvarez Maria, Pesterean Tatiana, Ruvila Elena, Trofinov Alexandra, Cupu Iosnna, Dragan Maria, Hornea Alexandra Vezetőedző: Ivasciuc Liviu
FK Csíkszereda: Tankó Réka (Balog Boglárka, 66.) – Berkeczi Emőke (Fülöp Boglárka, 46.), Horváth Luca, Nyéki Anna, Albu Erika, Antal Anita, Mezőssy Melánia (Abos Bianka, 66.), Szőke Eszter, Szentes Szabina, Balázs Eszter (Részegh Beáta, 74.), Györgyicze Réka Vezetőedző: Kollár Péter

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza