Női Liga 1 | Vállalható vereség a favorit otthonában

Női Liga 1 | Vállalható vereség a favorit otthonában

Az esélyeknek megfelelően simán, ám a két csapat alapszakaszban lejátszott találkozójához képest sokkal kisebb különbséggel, két góllal nyert első osztályú felnőtt női csapatunk ellen a listavezető Temesvári Politehnica. Balog Boglárka 11-est hárított!

A fiatal Balog Boglárkával a kapuban kezdett Albu László együttese a Temesvári Politehnica otthonában. A fiatal hálóőr meg is hálálta a bizalmat, hiszen a 19. percben büntetőt hárított. A mérkőzés nem kezdődött rosszul számunkra, igyekeztünk felvenni a házigazdák által diktált tempót. Fél óra elteltével még gól nélküli döntetlent mutatott az eredményjelző. A 33. percben azonban vezetéshez jutottak a lila-fehérek, Loreana Mihăilesc vette be közelről a kapunkat (0–1).

A találkozó második félidejében sem változott a játék képe, lényegesen többet volt a labda az FK térfelén, ugyanakkor egy-egy bátor megindulással jelezték a lányok, hogy nem adják fel a küzdelmet. A 61. percben azonban érkezett a második Poli-találat, Balog ezúttal hiába vetődött ki, Ienovan ellőtte mellette a játékszert (0–2). A mutatott játék és az eredmény miatt sincs okuk a szégyenkezésre Antal Anitáéknak.

A lefújást követen Albu László vezetőedző értékelte a csapat teljesítményét:

"Azt gondolom, nagyon jó mérkőzést játszott a csapat. Sikerült lezárnunk a tengelyt az ellenfél játékosai előtt, nem tudtak megverni középen. Próbálták a széleken megbontani a csapatunkat, ez kétszer sikerült nekik és ezekből kaptuk a gólokat. A küzdeni akarás, és az elvégzett munka miatt mindenképpen dicsérni tudom a játékosokat. Külön gratulálok a kapusunknak, Balog Boginak a teljesítményéhez. Ügyesen védett, megfogott egy büntetőt, nem volt benne a gólokban. Egy ilyen jó csapat ellen tisztességesen helyt álltunk" – összegzett a szakember.

A folytatásban, március 28-án hazai pályán következik a Székelyudvarhelyi Vasas Femina elleni rangadó.

Női Liga 1. play-off, 2. forduló
Temesvári Politehnica – FK Csíkszereda 2–0 (1–0
)
Temesvár
Vezette: Fodor Andrei Gabriel (Déva), asszisztensek: Bumb Cristian (Bácsi), Humita Ioan Daniel (Örményes)
Gólszerzők: Lorena Mihăilesc (33.), Bianca Ienovan (61.)
Temesvár: Cosmina Roșu – Teodora Meluță, Antonia Bratu (Anda Jivan, 46.), Cristina Codrescu, Florentina Ancăș, Genoveva Roșie, Cristina Sucilă (Larisa Grigore, 62.), Clara Roșu, Lorena Mihăilesc (Nikolina Caković, 62.), Melisa Șodincă (Nicoleta Curia, 46.), Bianca Ienovan (Emilin Taissa Araujo dos Anjos Rodrigues, 74.) Vezetőedző: Mirel Albon
FK Csíkszereda: Balog Boglárka – Albu Erika, Berkeczi Emőke (Abos Bianka, 77.), Bartalis Barbara, Szentes Szabina, Nyéki Anna, Mezőssy Melánia (Kristó Laura, 86.), Szőke Eszter, Balázs Eszter, Antal Anita, Györgyicze Réka Vezetőedző: Albu László

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza