Ötödik helyen végeztünk

Ötödik helyen végeztünk

Döntetlennel zártuk a rájátszást és ötödik helyen végeztünk.

Hosszú szünet után ismét szurkolástól volt hangos a csíkszeredai lelátó és visszatért Stopli is, az FK Csíkszereda kabalafigurája is.

Fotó: Pál Zoltán

A Temesvár elleni mérkőzés első nagy gólhelyzete előttünk adódott, a 2. percben egy bal oldali szögletrúgást követően Rotar fejese elkerülte a kaput. Ezt követően Popovici távoli lövése veszélyes volt ugyan, de Gyenge menteni tudott. Közel húsz percnyi játék után Bauzát hátulról lefejelték, ápolásra szorult, végül kötéssel a fején ugyan, de folytatni tudta a játékot. A bánságiak nehezen jutottak el a csíki kapuig és a 32. percben az FK fölénye meg is látszott, Schieb mattolta a temesvári kapust: 1-0.

Fotó: Pál Zoltán

Az első félidő hosszabbításában növeltük az előnyt, Rotar labdaszerzése után fiatal játékosunk remekül tálalt Bauza elé, aki nem hibázott, a bal alsóba bombázta: 2–0.

Fotó: Pál Zoltán

Szünet után folyamatosan esett vissza a fölényünk, nem hiába szokták mondani, hogy veszélyes eredmény a 2-0. Ivanovici kapura tartó lövését Apró még a gólvonalról ki fejelte, de a 71. percben szinte a semmiből szépített a lila-fehér csapat. Egy kapuratartó lövésbe Kelemen rosszul ért bele és Gyenge tehetetlen volt: 2-1. A folytatásban Bara egy távoli bombával próbálkozott, erős és jól helyezett lövését azonban Păduraru ki ütötte. A következő percekben ismét a vendégek kerültek helyzetbe, ráadásul egy szabadrúgást követően Mera üresen maradt és ziccerben nem hibázott, közelről a kapuba fejelt: 2-2.

Fotó: Pál Zoltán

Egy pillanatig hihetetlennek tűnt, de a semmiből jött vissza az ASU Poli, amely szépen lassan vette át a mérkőzés irányítását és a hajrát is jobban bírta. A lefújás előtt Pintér fejese még veszélyes volt ugyan, de Păduraru bravúrral mentett, így maradt a döntetlen és az ötödik hely. Mint, utólag kiderült a győzelem se ért volna osztályozót, hisz a Dunărea Călărași pontot szerzett Craiován, így a Duna-partiak végeztek az osztályozót érő negyedik helyen. Csapatunk történelme során először végzett a második liga legjobb hat csapata között, így nincs miért búsulni.

Liga 2., felsőházi rájátszás, 10. forduló: FK Csíkszereda - Temesvári ASU Poli 2:2 (2:0)

Gólszerzők: Schieb (32.), Bauza (45+2), illetve Kelemen (71., öngól), Mera (80.).

FK Csíkszereda: Gyenge – Takács, Kelemen, Apró, Bor, Savin (Csürös, 63.), Casiadi (Bara, 63.), Pintér, Bauza (Mészáros, 75.), Schieb (Jebari, 46.), Rotar (Suciu, 75).

Fotó: Pál Zoltán

Temesvári ASU Poli: Păduraru – Sofran (Jurj, 46.), Mera, Bocșan, Popovici (Casado, 63.), Denis, Codrea, Coadă (Ignea, 37.), Ivanovici, Axente (Plazonja, 63.), Radunović (Munteanu, 75,).



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza