Rangsorolták az akadémiákat

Rangsorolták az akadémiákat

Harmadik helyen rangsorolta akadémiánkat a Román Labdarúgó Szövetség.

A 2020–2021-es szezonban összesen 61 utánpótlásközpontot rangsoroltak, az FK Csíkszereda két helyet előrelépve a 3. helyen áll, első a Konstancai Farul (Hagi Akadémia) és második a FCSB. A rangsort a következők alapján állítják össze: stratégia és filozófia, csapatok és játékosok, szakmai stáb, kisegítő személyzet, képzés és versenyeztetés, infrastruktúra és eredmények. Utóbbi kritérium alapján az elmúlt szezonban az U19-es együttesünk bajnoki címet szerzett, az U17-esek az 5. helyen végeztek, az U16-os gárda pedig ezüstérmes lett.

Dusinszki Zoltán szakmai igazgató szerint: „Most hivatalosan, a szakszövetség közleménye szerint is ott vagyunk a legjobbak között Romániában. Ez arra kötelez, hogy továbbra is keményen dolgozzunk, fejlődjünk minden szempontból."

Székelyhon

Szondy Zoltán elnök szerint elég bonyolult a rangsorolási rendszer, amelyben ha csak az utánpótláscsapatok által elért eredményeket és az ifjúsági válogatottakba behívott játékosok számát vennék figyelembe, akkor a Hagi Akadémia és a Székelyföld Labdarúgó Akadémia lenne az első helyen.

„A harmadik hely nagyon hízelgő, de amíg Csíkszeredának csak 2. ligás csapata lesz, addig soha nem lehet első ebben a rangsorban” – mondta az elnök.

Székelyhon

A teljes rangsort az alábbi linken találják:

https://www.frf.ro/comunicari/comunicate-frf/clasificarea-academiilor-din-romania-cum-arata-clasamentul-din-2021/



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza