Szakmai igazgató és új edző az FK-nál



Két szakemberrel egészült ki a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia és az FK Csíkszereda szakmai stábja: Varga Károly szakmai igazgatóként, Lengyel Roland pedig a felnőtt csapat vezetőedzőjeként dolgozik január 18-tól. Szondy Zoltán, a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia elnöke szerint egyre nehezebb olyan fociedzőt találni Romániában, aki magyarul beszél és hivatalos szakmai képzéssel rendelkezik, ezért döntöttek úgy, hogy partnerüktől, a magyarországi Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiáról hívnak szakembereket.  A szakmai igazgatóról Varga Károly több mint öt éve dolgozik a Puskás Akadémián, előtte a Budapest Honvéd akadémiájánál tevékenykedett, illetve Monoron a felnőtt csapatot edzette. Szakmailag a legmagasabb képesítéssel, az UEFA Pro-licenccel rendelkezik, csapatai többször nyertek magyar korosztályos bajnokságokat, elnyerte Az év utánpótlásedzője címet is.  Új edző a felnőttcsapatnál Lengyel Roland vezeti az FK Csíkszereda 3. ligás csapatát. Róla mindenképp érdemes tudni, hogy NB I-es múltja van, játszott az MTK-ban. UEFA A-licences képesítése van. Ilyés Róbert és Albu László továbbra is a csapatnál marad, ők fogják segíteni Lengyel Roland munkáját.  A csapatról Visszatért Csíkszeredába Bajkó Barna: a támadó fél évig a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSC csapatánál focizott. Az eddigi egyedüli távozó Fodor Tamás, akit kölcsönadtak Székelyudvarhelyre. Az FK téli felkészülési meccsei: január 22.: FK Csíkszereda – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSC.; január 27.: Brassói FC – FK Csíkszereda; január 30.: FK Csíkszereda – Tatrangi FC.; február 3.: FK Csíkszereda – Szászsebesi FC; február 10.: Székelyudvarhelyi FC – FK Csíkszereda., február 13.: FK Csíkszereda – Brassói FC.; február 20.: FK Csíkszereda – Székelyudvarhelyi FC. A fényképet Veres Nándor készítette.


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza