SZLB | Az U12-es csapatunk is behúzta

SZLB | Az U12-es csapatunk is behúzta

Az idegenbeli 0–0 utána szerdán délután, hazai pályán fölényes győzelmet aratott U12-es együttesünk a Régeni Sporting fölött és szerezte meg az első helyet a Székelyföld Labdarúgó Bajnokság (SZLB) kiemelt csoportjában.

Idegenben, gól nélküli döntetlennel indult U12-es csapatunk kétmérkőzéses aranycsatája a MOL Románia által támogatott Székelyföld Labdarúgó Bajnokság kiemelt csoportjában. Az elmúlt hétvégén lejátszott találkozóról Incze Tibor vezetőedző kiemelte, hogy gondosan előkészített pálya, sportszerű szurkolás, ajándék pizza fogadta csapatunkat. "A találkozón enyhe mezőnyfölényben játszottunk, ellenfelünk szervezetten védekezett és veszélyes kontrákra építették játékukat. Ennek ellenére több helyzetet hagytunk ki, érdekes és izgalmas visszavágó elé nézünk" – mondta el a szakember.

Az izgalmak végül elmaradtak a szerdán, késő délután lejátszott visszavágón. Az Erőss Zsolt Aréna melletti műfüves pályán rendezett találkozó közönsége azt láthatta, hogy a kezdő sípszó után azonnal magukhoz ragadták a kezdeményezést az FK-s fiatalok. Ez rövid idő elteltével az eredményben is megmutatkozott, a 25. percre háromgólos előnyt dolgoztak ki a fiúk. Bár egy szöglet utáni kavarodás végén szépítettek a vendégek, ám szünetig újabb két hazai találat született, így megnyugtató előnnyel fordulhattunk a második játékrészre.

A fordulás után a vendégek egy kapufával ijesztgettek, ám Sípos Tamás bombagólja eldöntötte a lényeges kérdéseket. Több találat nem esett, ám bőven maradt gól a hazai lábakban. Összességében rendkívül magabiztos sikert értek el a fiúk, amivel megérdemelten nyerték meg az SZLB sorozatát. "Ez volt sorozatban a harmadik SZLB kiírás, melyen vesztett mérkőzés nélkül végez első helyen korosztályos csapatunk" - emelte ki Incze Tibor vezetőedző a lefújást követően.

U12 (2011) SZLB kiemelt csoport
Döntő, első mérkőzés
Sporting Régen – FK Csíkszereda 0–0
Döntő, második mérkőzés
FK Csíkszereda – Sporting Régen 6–1 (5–1)
Összesítésben: 6–1bajnok az FK Csíkszereda
A döntő párharc FK-s gólszerzői: Bajkó Miklós (2), Sípos Tamás (2), Deák Kristóf, Forró Patrik
Az SZLB-győztes csapat: Bajkó Miklós, Bâlbâe Róbert, Csató Kovács Máté, Deák Kristóf, Ferencz Kristóf, Fogas Dominik, Forró Patrik, Gîrbea Alex, Kelemen Ákos, Keresztes Kevin, Marucza Kristóf, Matei Darius, Orbán Hunor, Sípos Tamás, Szabó Ákos, Tóth Zalán, Vrencean Dávid, Vezetőedző: Incze Tibor, másodedző: Méhes Endre

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza