Veretlenül és kapott gól nélkül lett tornagyőztes U13-as csapatunk Kolozsváron.

A nemzetközi CFR Kupa két helyszínen zajlott az Unirea és az Ardealul sportbázisán. Kovács Tamás és Pál Szabolcs együttese meggyőző sikert aratott és a döntőig kapott gól nélkül menetelt, a fináléban pedig 0-0 után, büntetők döntöttek. A vezetőedző szerint a tizenegyespárbaj fokozott érzelmi töltettel jár, de fiataljaink jól bírták a nyomást:

“Úgy készültünk erre a nemzetközi turnéra, hogy színvonalas csapatok fognak részt venni, ezért próbáltuk erősíteni a keretet az alközpontokból. Ezeknek a tehetséges játékosoknak nem okozott gondot beilleszkedni és megfogadni azokat a tanácsokat, amelyekkel hasznára tudtak válni a csapatnak. A csoportmékőzések során a kombinatív és célratörő játékunknak köszönhetően sikerült az élre állnunk, illetve plusz motivációt jelentett számunkra, hogy a közelmúltban lejátszott párharc alkalmával a Kolozsvári Luceafărul csapata bizonyult jobbnak nálunk, ezért mindenképpen meg szerettük volna mutatni, hogy képesek vagyunk akár a saját környezetükben is föléjük nőni, akik nem éppen a sportszerűségükről és a példamutatásukról híresek. Az elődöntőben, valamint a döntőben is kiegyenlített volt a játék, de amíg a Kolozsvári Viitorul kapuját egy gyönyörű átlövéssel be tudtuk venni, a moldáv Radu Rebej szervezett csapatát nehezen tudtuk feltörni és noha meg voltak a lehetőségeink a gólszerzésre, a befejezéseink rendre tompák voltak. A büntetőrúgások mindig fokozott érzelmi töltettel járnak, de ezt a nyomást most mi bírtuk jobban, ami erős lélekjelenlétről adott tanúbizonyságot. Ezekben a srácokban nagy potenciál lakozik, akik csak most kezdik igazán bontogatni a szárnyaikat és habár tudjuk, az ilyen jellegű megmérettetések csak egy következő lépés a fejlődésünkben, úgy gondolom megérdemlik a vállveregetést, hisz a sokat gyakorolt labdakihozatalok, illetve a támadó harmadban kidolgozott látványos befejezések mellett, az egész torna során érintetlen maradt a hálónk, ami a csapategységet dicséri.”

– KOvács Tamás

CFR Kupa – U13

FK Csíkszereda – Kolozsvári Viitorul 2 9:0

Gólszerzők: Nyegre (5′, 9′, 17′, 30′, 32′), Catrinoi (13′), Sajgó (19′, 22′), Ilyés (34′).

FK Csíkszereda – Kolozsvári Academia “U” Luceafărul 3:0

Gólszerzők: Sajgó (8′), Máthé (24′), Bencze (27′).

FK Csíkszereda – Academia Dan Matei 5:0

Gólszerzők: Catrinoi (6′, 18′, 19′), Nyegre (9′), Balogh (25′).

Elődöntő: FK Csíkszereda – Kolozsvári Viitorul 1:0

Gólszerző: Prezsmer (12′).

Döntő: FK Csíkszereda – Academia Radu Rebej (moldáv) 0:0, büntetőkkel: 4-3

Gólszerzők: Sajgó, Prezsmer, Máthé, Mihály.

A torna legjobb játékosának Sajgó Kristófot választották.

Felső sor: Kovács Tamás (vezetőedző), Karda Hunor, Orbán Márton. Sajgó Kristóf, Boros Árpád (Csíkszentdomokos), Bencze Lóránd (SZFC), Catrinoi Sebastian, Nyegre Kund, György Csaba, Pál Szabolcs (másodedző).

Alsó sor: Ilyés Máté, Ambrus Lukács, Bokor Botond (Szováta), Mihály Dániel (SZFC), Máthé Apor, Țurcă Dragoș, Balogh Botond, Prezsmer Viktor.

Szép Zoltán