Győzelemmel fejezte be U16-os csapatunk az Elitliga felsőházi rájátszását.

Akadémistáink a play-off utolsó fordulójában a tabellán mögöttünk álló Brassói Kids együttesét fogadták és mondhatni már az első játékrészben eldöntötték a meccs sorsát. Benkó Tihamér legényei tíz perc alatt négy gólt rámoltak a Cenk alattiak kapujába, majd a második félidőben szépített ugyan az ellenfél, de a mieink újabb három találata kiütéses sikert eredményezett. A győzelemnek és a Bákó botlásának köszönhetően csapatunk egy helyet javítva a Brassói FC mögött másodikként zárta az első csoport rájátszását.

“Már a mérkőzés elején sikerült helyzeteket kialakítani, sokszor felértünk az ellenfél kapuja elé, labdákat szereztünk, de pontatlanok voltunk a befejezéseknél. A folytatásban kicsit kiegyenlítődött a játék, az ellenfél két támadóval próbálta megakadályozni a labdakihozatalainkat, azonban mögöttük rendezetlen volt a csapatuk. Ezt a meccsnek ebben a részében nehezen tudtuk kihasználni. A folytatásban megtaláltuk ezeket az üres területeket, jó ütemben kértük el a labdákat, jöttek a helyzetek és a gólok is. A második félidőben sem változott a játék képe, végül sima győzelmet arattunk. Voltak egész jó részei is a játékunknak, de van még mit javítanunk. A következő időszak erről szól majd, ki kell értékelnünk a szezonunkat, tanulni a hibákból, mert ezzel számunkra vége a bajnokságnak, a második helyen zártuk a rájátszást.”

– Benkó Tihamér

U16-os Elitliga, Play-off, Első csoport, 10. forduló: FK Csíkszereda – Brassói Kids Tâmpa 7:1 (4:0)

Gólszerzők: Bödő (25.), Török L.H. (28., 78.), Ilie (30., 46.), Balogh (35.) Ureche (65.)

FK Csíkszereda: Csíki (Török L. D. 60.) – Kárándi (Mezei 60.), Ureche, Szőke, Kusztos (Gábor 60.) -Bödő, Iordache (Demeter 50.), Balogh – Ilie (Trinfa 50.), Török L. H., László.

Szép Zoltán