Második alkalommal jutott elődöntőbe U19-es csapatunk az Elitligában, a hétvégén kiderül az is, hogy első vagy második helyen végzünk a nyugati csoportban.

Akadémistáink tavaly történelmi sikert értek el, amikor a FCSB legyőzésével döntőbe jutottak, majd ezt követően a fináléban a Hagi Akadémiát is legyőzték. Sokan közülük most is tagjai annak a csapatnak, amely idén is a legjobb négy közé jutott. A rájátszás utolsó fordulójában a Medgyesi Gaz Metan lesz az ellenfél, az eredmény végkimenetelétől függetlenül fiataljaink már Kolozsváron kivívták az elődöntőbe jutást, de egy győzelem és a Kolozsvári U esetleges pontvesztése esetén, Demény Norbert legénysége akár az első helyen juthat tovább a Nyugati-csoportból. Az esélyekről és az elmúlt időszak kihívásairól beszélgettünk a vezetőedzővel.

A nagy hajtás után sikerült pihenni?

“Nagyon jól jött a húsvéti pihenő. Az elmúlt három hét nagyon zsúfolt volt és remélem sikerült annyira felfrissülni, hogy az elkövetkező időszakban a maximális teljesítményt tudjuk nyújtani mindkét fronton. Az Elitligában a kérdés csak az, hogy első vagy második helyen jutunk tovább. Mint, tudjuk a medgyesi meccs fontos, de függünk más eredménytől is. Ugyanakkor a május 4-ei kupameccs is nagyon fontos, ezt is szem előtt kell tartanunk a szombati meccsen.”

Úgy tűnt, hogy fejtörést okozott a mai edzés megtervezése, legalábbis ezt olvastam le az arcáról, amikor Antal Szilamér erőnléti edzővel egyeztetett.

“Minden edzés fejtörést okoz, mert ahhoz, hogy a srácok maximális fejlődését elősegítsük komolyan át kell gondolni a tevékenységet, nem beszélve a periodizációról. Jelen esetben az volt a fejtörés oka, hogy Gergelyt egy sérülés miatt elveszítettük egy időre, úgyhogy valószínű ő csak a kupameccset, ha tudja vállalni, most szombaton nem lép pályára.”

A Gaz Metan elleni találkozó nem edzőmeccs hangulatú lesz?

“Semmiféleképpen. Mindenki a maximumot kell nyújtsa.”

Elemezte már a lehetséges elődöntőbeli ellenfeleket?

“Egyelőre a következő ellenfélre koncentrálunk, jelen esetben Medgyesre, majd a FCSB elleni kupameccsre, de már a srácok figyelmébe ajánlottam, hogy keressenek rá Youtubeon is a csapatokra, mert rengeteg anyag van.”

A kupában egy lépésre állnak a döntőtől és a bukaresti győzelem után előnyből várják a folytatást. Hogy látja a FCSB elleni esélyeket?

“Foggal-körömmel kell ragaszkodjunk az eredményhez. Az esélyek? Végezzük a munkánkat és ha adódik lehetőség rá, a gyümölcsöt learatjuk. Én mindig azt mondom, ahogy a mondás is tartja “nyugtával dicsérd a napot”, az érzések jelen esetben nem fontosak.”

Milyen két fronton is helyt állni?

“Mint érzés nagyszerű, de az elmúlt időszak egy nyúzópróba volt. Ezt nem lehet sokáig húzni, ezért is csúszott be a vereség a Viitorul ellen, de úgy érzem időben jött. Mindenképp a hozzáállásunknak köszönhetjük a mostani helyzetet és erre büszkék vagyunk.”

Milyen a hangulat a csapaton belül? Gondolom a játékosokat nem kell motiválni.

“Mindenképpen egy lépcsőfokkal fentebb látom a fiúkat, felemelő érzésként éljük meg. Szerintem a srácok is érzik, hogy ez egy másik szint légtere és ezzel nem szeretnénk visszaélni.”

Szép Zoltán