Felkészülés│ Újabb döntetlen

Felkészülés│ Újabb döntetlen

Verőfényes napsütésben került sor a tegnapról elhalasztott Dinamo Moszkva 2 elleni mérkőzésre ma délelőtt.

Valentin Suciu és Bajkó Barna csapata jól kezdte a találkozót és a 26. percben Veregut révén meg is szereztük a vezetést. Ahogy, azt megszokhattuk a felkészülés során, a szakmai stáb a szünetben ezúttal is teljes csapatot cserélt. Az oroszok jól hajráztak és a 90. percben egy gyönyörű szólógóllal egyenlítettek ki, miután se a középpályásaink, se a védelmünk nem tudta útját állni a moszkvai csapat játékosának. Ahogy azt tegnap a vezetőedző is elmondta:

"Természetesen a fáradtság kezd összegyűlni, sőt szombaton két meccsünk is lesz, ezért talán jobb is, hogy tegnap délután pihent a csapat. A felkészülési körülményekkel nincs gond, a pályák is rendben vannak, az idő is jó volt eddig, reméljük a folytatás is hasonló lesz."

Felkészülés, Antalya (Törökország): FK Csíkszereda - Dinamo Moszkva II 1:1 (1:0)

Gólszerző: Veregut (26.), illetve ? (90.).

FK Csíkszereda I.félidő: Gyenge -Takács, Veregut, Berkeczi, Csiszer - Bara, El-Sawy, Ivanovici - Rodrigo, Jelena, Barabas.

Második félidő: Bartók - Precup, Gergely, Apró, Vita - Csürös, Kovács, Bujdosó - Tajti, Mészáros, Sándor.

Csapatunk holnap két edzőmeccset is játszik, délelőtt az ukrán FC Vorskla Poltava U20-as gárdájával, délután a grúz első osztályban szereplő FC Samgurali lesz az ellenfél.

Szép Zoltán



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza