UYL | A Galatasaray klublegendája ül a törökök kispadján

UYL | A Galatasaray klublegendája ül a törökök kispadján

Szerdán hazai pályán kezdi meg szereplését klubunk bajnok, kupa- és szuperkupa-győztes U19-es csapata az Ifjúsági Bajnokok Ligája (UEFA Youth League, rövidítve UYL) első selejtezőkörében. Az ellenfél a Galatasaray, melynek kispadján nem kisebb név ül, mint a korábbi ötvenszeres török válogatott, Európa-bajnoki bronzérmes Hakan Kadir Balta.

Második alkalommal szerepelhet klubunk U19-es csapata az Ifjúsági Bajnokok Ligája selejtezőkörében. Az elmúlt évben a francia Angers az első fordulóban útját állta a Demény Norbert vezette gárdának, idén a török Galatasarayt sorolták a mieink mellé. Az isztambuli csapat vezetőedzője nem más, mint az ötvenszeres török válogatott Hakan Kadir Balta.

Az aktív játéktól négy évvel ezelőtt visszavonult balhátvéd a hajdani Német Szövetségi Köztársaságban született. A labdarúgással a Herta BSC-nél ismerkedett meg, ahol a klub második csapatáig jutott, majd 2003-ban a török Manisasporhoz igazolt. Innen igazolta le a Galatasaray 2007-ben, ahol játékos-pályafutása befejezéséig, 2018-ig szerepelt. A bordó-sárga klub színeiben öt alkalommal ünnepelhetett török bajnoki címet, ezen kívül háromszor emelhette fel a török kupát és szintén ötször nyert szuperkupát. A török első osztályban 302-szer lépett pályára és 19 gólt szerzett. A török kupában 53 mérkőzés fűződik a nevéhez, 12 alkalommal szerepelt a Bajnokok Ligájában, kilencszer az Európa Ligában, nyolcszor pedig az egykori UEFA kupában. Összesen 451 alkalommal viselte az isztambuli csapat mezét.

Válogatott sikerek

A török válogatottban kereken ötven szereplést jegyezhettünk fel Hakan Balta neve mellé. A nemzeti csapatban 2006. április 12-én mutatkozott be Bakuban az Azerbajdzsán elleni 1–1 alkalmával. Barátságos meccsen 17-szer, Eb-selejtezőn 16-szor, Vb-selejtezőn 9-szer szerepelt. Ott volt török csapattal a 2008-as és a 2016-os Európa-bajnokságon is.

A 2008-as Eb-n mindhárom csoportmeccset, valamint a Horvátország elleni negyeddöntőt és a Németország ellen megvívott elődöntőt is végigjátszotta. Bár az Eb-n nem játszottak a harmadik helyezésért mérkőzést, a statisztikák alapján Törökország, Oroszországgal egyetemben, bronzérmet szerzett. A 2016-os Eb-n nem sikerült a csoportból való továbbjutás a török válogatottnak, Hakan Balta mindhárom csoport-találkozón végig a pályán volt. Félholdas mezben az utolsó mérkőzése az Ukrajna ellen megvívott 2016. október 6-i 2–2-re végződött Vb-selejtező meccs volt Konyában, játékos-pályafutását 2018-ban fejezte be.

Hakan Kadir Balta személyében egy valódi isztambuli klublegenda irányítja a Galatasaray fiataljait a szerdai mérkőzésen. Azonban egy dolog biztos: hiába a sok éves játékosmúlt, a sok száz megvívott mérkőzés tapasztalata, a szakvezető a pályán nem segítheti játékosait. A török fiataloknak a zöld füvön egyedül kell megvívniuk a nagy csatát, ahogyan teszik ezt Demény Norbert fiai is.

Az FK Csíkszereda–Galatasaray UEFA Youth League selejtező mérkőzés első összecsapása szerdán 17 órakor kezdődik. A pénztár 12-kor nyit, a beléptetés 16 órakor kezdődik. Mindenkit szeretettel várunk a lelátókra, szurkoljuk ki együtt az első nemzetközi győzelmet! Hajrá, FK! Hajrá, Székelyföld!

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza