UYL | Az Ifjúsági Bajnokok Ligája legjei

UYL | Az Ifjúsági Bajnokok Ligája legjei

Még ötöt kell aludni és pályára lép U19-es bajnok, kupa- és szuperkupa-győztes csapatunk az Ifjúsági Bajnokok Ligája (UEFA Youth League, rövidítve UYL) első selejtezőkörében. Az első mérkőzést hazai pályán játsszuk a török Galatasaray csapatával. Nézzük meg a 2013-ban életre hívott sorozat legjeit!

Az UEFA hivatalos honlapján tette közzé a 2013/2014-es szezonban rajtoló Youth League rekordjait, ebből szemezgettünk U19-es csapatunk szerdai fellépésére hangolódva.

A legjobb gólszerzők

A legjobb góllövők rangsorában hármas holtverseny alakult ki. A UYL legeredményesebb gólszerzői, egyelőre legalábbis, a sorozatban egyaránt 15-15 gólig jutó Charlie Brown (Chelsea), Borja Mayoral (Real Madrid), Roberto Núñez (Atletico Madrid). Érdekes, hogy Brown nem maradt meg a londoni csapatnál, többszöri kölcsönadást követően jelenleg az angol harmadosztályú Cheltenham Town FC játékosa. Hasonló utat járt be Núñez, aki a spanyol negyedosztályban kergeti a labdát az Águilas FC színeiben. Mayoral azonban felnőtt szinten is megállja a helyét és a La Ligás Getafe CF-et erősíti.

A góllövőlistán a topklubok képviselői mellett nem sok kelet-európai nevet találunk. Érdemes megemlítenünk a tíz gólig jutó orosz Ivan Ignatyev nevét, aki a Krasznodar színeiben érte el ezt a teljesítményt. Ő jelenleg is magas szinten játszik, idén nyáron igazolt a Lokomotív Moszkvához, ahol augusztus 28-án 11 perc alatt mesterhármast ért el az FC Orenburg elleni 5–1-es győzelem első félidejében. A legutóbbi kiírás gólkirályai 7–7 találattal a dán Midtjylland játékosai, Mads Hansen és Aral Simsir voltak.

A már említett Ignatyev neve egyébként még egy helyen felbukkan a legek között. Egy mérkőzésen ő szerezte a legtöbb gólt, miután ötször vette be a Krasznodar színeiben a Kairat Almati kapuját az UYL 2017/2018-as szezonjában. Ugyanennyi gólt szerzett egyébként a salzburgi Mergim Berisha szintén az Almati elleni 8–1-es meccsen (2016/2017.), valamint Fatih Aktay (Altınordu) a Sparta Praha elleni 6–2-re megnyert mérkőzés alkalmával (2016/17).

A legtöbb meccs

Legtöbb alkalommal a Benfica játékosa, Pedro Álvaro szerepelt a Youth League-ben. A portugál védő 28-szor léphetett pályára a sorozatban. Csupán egy meccsel maradt le tőle a szintén portugál Diogo Costa, aki kapus és a Portoban érte el ezt a számot. Álvaro a felnőttek között a Benfica B csapatáig jutott, majd idén júliusban a portugál élvonalban szereplő GD Estoril Praia gárdájához igazolt. Diogo Costa a Portoval megnyerte a UYL-et 2019-ben, ugyanabban az évben mutatkozhatott be a portugál élvonalban, 2020-ban pedig a Bajnokok Ligájában is bizonyíthatott. Jelenleg ő a Porto és a portugál válogatott első számú hálóőre!

További rekordok

A legnagyobb különbségű hazai győzelmet a Real Madrid fiataljai érték el, miután 10–0-ra ütötték ki az APOEL legénységét 2013. szeptemberében a csoportküzdelmek során. Idegenben az izlandi (!) Íþróttabandalag Akraness büszkélkedhet a legteljesebb kiütéssel, miután az első selejtezőkör visszavágóján 12–1-re győzött Tallinban a Levadia ellen (összesítésben 16–1-gyel mentek tovább a szigetországiak). A legtöbb gólt hozó döntetlen a Malmö – Shakhtar Donyeck csoportmérkőzés hozta 2021-ben, amikor mindkét csapat öt alkalommal talált be.

A sorozatban a legtöbb mérkőzést a Real Madrid nyerte, szám szerint 46-ot, őket követi a Benfica és a Chelsea 42, illetve 40 diadallal. A legtöbb gólt szerző csapatoknál ugyanez a sorrend, a spanyolok 183-szor, a portugálok 172-szer, az angolok pedig 167-szer találtak be. A legtöbb meccset a Benfica játszotta, 71-et, a Real Madrid 70-szer, az Atlético 66-szor lépett pályára az ifi BL-ben. A legtöbb néző a Krasznodar - Real Madrid összecsapást látta, a 2017/18-as rájátszásban megrendezett találkozóra 32 510-en látogattak ki. Az előző szezonban a rekordot 20 115 néző jelentette a Deportivo La Coruña – Dinamo Kijev rájátszás-meccsen.

Az UYL párharcunk első mérkőzését szeptember 14-én 17 órától hazai pályán játsszuk, a visszavágót pedig október 5-én rendezik Isztambulban. Továbbjutás esetén fiataljainkra az ukrán Rukh Lviv és a lengyel Zagłębie Lubin párharc győztese vár a következő körben. Jegyek már kaphatók a bilete.ro oldalon!

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza