Felkészülés│Akadémistáink is készülnek

Felkészülés│Akadémistáink is készülnek

Akadémistáink is szorgosan készülnek a tavaszi rajtra, múlt héten felmérések és tesztek zajlottak, hétfő óta már az edzések is elkezdődtek.

Dusinszki Zoltán szakmai igazgatótól megtudtuk a nulladik hét az állapot felmérésről szólt, amelynek célja, hogy ki milyen állapotban kezdte el a munkát. A tervek szerint a felkészülés hat hetes lesz, amely során minden akadémiai csapatunk edzőtáborozni is fog. Az U19-es csapat február 18-28 között Törökországban készülhet, az U17 és U16 Bufteán fog edzőtáborozni és bukaresti csapatokkal játszik felkészülési meccseket.

A szakmai igazgató elmondta azt is, hogy a szakmai stáboknál is történtek változások, az eddig U19-es pályaedző Zöld Péter az U17-es csapat vezetőedzője lett, míg az U16-os csapat pályaedzője Hodgyai László az U15-ös kispadra ült le. Két távozó van, Kurucsai Milán és Albert István. Előbbi már az alapszakaszt követően át adta helyét Kovács Tamásnak, aki megbízott vezetőedzőként irányította U17-eseinket, míg Albert István családi problémák miatt nem tudta vállalni a további munkát.

Ami, a célkitűzéseinket illeti, Dusinszki Zoltán elmondta, nem változott semmi:

"U19-es csapatunktól az elvárás az elődöntő, U16-osainknak is van még esélyük az elődöntőre, U15-ös fiataljaink öt pontra vannak az első helytől, tehát ott is bármi megtörténhet. U17-es csapatunk az alsóházi rájátszásban érdekelt, tőlük is győzelmeket várunk - mondta a szakmai igazgató. A lányoknál U15, U13 és U11-es szinten vagyunk érdekeltek, de sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy a Román Labdarúgó Szövetség által szervezett bajnokságban nagy a fejetlenség és szervezetlenség. Gyakori eset, hogy a csapatok nem jelennek meg, nagyon kevés meccset játszottak le."

Az Elit Liga a tervek szerint március közepén folytatódik, U19-es és U17-es csapatunk Medgyesen, U16-os korosztályunk Brassóban, U15-öseink pedig Székelyudvarhelyen kezdenek.

Szép Zoltán



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza