Az idény utolsó hazai mérkőzése



A 2017/2018-as harmadosztályú bajnokság utolsó hazai mérkőzésén az FK Csíkszereda a Botosani megyei Sănătatea Darabani csapatát fogadja.

A piros-feketék a táblázat második helyéről várják az összecsapást, míg Darabani a 12. helyen áll. A csütörtöki edzés előtt Bálint László György vezetőedzővel beszélgettünk:

Második helyről várjuk az összecsapást, milyen játékerőt képvisel a Darabani csapata?

„Nagyon komolyan készülünk a meccsre, mivel az idény utolsó hazai összecsapása lesz és szeretnénk a szurkolókat gólokkal és három ponttal megajándékozni! Csak akkor lesz egyszerű ez a mérkőzés, ha nagyon komolyan vesszük és koncentráltan kezdünk. A védelem remélem, hogy magabiztos lesz ezúttal is, mint legutóbb Radócon és jó hír, hogy számíthatok Györgyi Arthurra, Magyari Szilárdra és Mitra Szilárdra is.”

Darabani gyakorlatilag fele annyi pontot gyűjtött, mint mi, nehéz ellenfélnek tartja?

„Hazai pályán leszünk és úgy gondolom, hogy csakis tőlünk függ az eredmény, egyértelműen mi vagyunk a jobb csapat, de ezt a pályán is kell bizonyítani. Épp ezért azt kérem a játékosoktól, hogy vegyék komolyan a meccset.”

Van sérült vagy eltiltott játékosunk?

„Jakab Róbert és Soufiane Jebari sérültek, ugyanakkor Fabio Oliveiranak kigyűlt a négy sárgalapja, így őt is nélkülözni kell majd.

Figyelni fogja fél szemmel a Bákó – Galac meccset?

„Persze és reménykedünk benne, hogy az eredmény számunkra kedvezően alakul, de elsősorban a legfontosabb, hogy mi az utolsó két meccsen szerezzük meg a hat pontot.”

Mit üzen a szurkolóknak, hisz ez lesz az idény utolsó hazai mérkőzése?

„Szeretném megköszönni, hogy szinte mindig teltház előtt játszhattunk és támogattak minket. Remélem, most is sokan jönnek majd ki, ugyanakkor gratulálok a két akadémiai csapatunknak is az országos döntőhöz!”

A találkozó holnap (pénteken) 18 órakor kezdődik, előtte 15 órától az U17-es országos döntőre kerül sor, melyen az FK Csíkszereda U16-os és U17-es csapata méri össze erejét!



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza