Koronavírus teszttel indult a napja az FK Csíkszereda felnőtt csapatának, amely ma délután a szintén második ligás Concordia Chiajna ellen lépett pályára.

Biztató játékkal kezdődött a hatodik felkészülési meccsünk, amelyen az ellenfél kispadján Florin Bratu foglalt helyet. A 19. percben a vendégek veszélyeztetnek, de az oldalhálót találják el, négy perc múlva Bor egyedül törhet kapura, lövése jónak tűnik, de a kapus szögletre tolja a labdát. Közben az eső is elered, de a csapatok gólnélküli döntetlennel vonulnak az öltözőbe.

Valentin Suciu vezetőedző szünetben mindössze két helyen módosít, ez pedig azt jelzi, hogy kezd kialakulni a kezdő tizenegyünk. A 62. percben aztán kapust is cserél, illetve sort is, ez pedig egy kicsit meg is zavarja a játékunkat. A 66. percben Csonka veszít labdát, a Concordia játékosa egyedül törhet kapura, Bartók hiába lép ki remekül egy az egyben, lassítja a támadást, de az érkező Dumitru a hosszúba gurítja: 0-1.

Két perc múlva növelhetné előnyét a vendégcsapat, de Bartók menteni tud, majd nem sokkal később fiatal akadémistánk Botorok próbálkozik, lövése fölé száll. A 76. percben János szabadrúgása megpattan egy védőn, majd a 79. percben kapura tör, de felrúgják. A szabadrúgást Antal végzi el, lövése elakad a sorfalban. A folytatásban mindkét oldalon próbálkoznak, de komolyabb helyzetig csak a piros-feketék jutnak, a 92. percben Takács egy jól eltalált szabadrúgásába Csonka fejel bele, ám a labda kapu mellé megy.

FK Csíkszereda – Concordia Chiajna 0:1 (0:0)

Gólszerző: Dumitru (66.).

FK Csíkszereda: Gyenge (Bartók 62.) – Apró (Sütő 62.), Intzidis (Csonka 62.), Bor (Gergely 62.), Palmes (Takács 62.), Eder (Csürös 46.), Bara (Szondi 62.), Bauza (János 72.), Marrone (Botorok 62.), János (Antal 46.), Suciu (Becze 62.).

Fotó: Pál Zoltán

Valentin Suciu vezetőedző:

“Támadásban sokkal többet várok el, voltak olyan helyzetek, amin az elmúlt két hétben sokat dolgoztunk, nem tíz percet, hanem teljes edzéseket szántunk erre és túl keveset láttam vissza. Egyetlen egy olyan szituáció volt az első félidőbe, amit János Norbi rosszul vett át, fejjel kellett volna támadja a labdát és lehetett volna abból egy nagyobb helyzet. Látszik, hogy elől az ék pozícióban nincs tapasztalatunk, még távol állunk attól amit szeretnék látni a fiúktól. Az biztos, hogy az utóbbi három hétben volt változás a játékunkban, jó irányban! Kezd látszani az is, hogy ki bírja meg és ki tud reális konkurencia lenni azonos poszton más játékossal. Versenyző típusú játékosok érkeztek, ami úgy gondolom, hogy a csapat előnyére lehet. Annak ellenére, hogy a Chiajna bajnokságot szeretne nyerni, úgy érzem nem volt akkora különbség.”

A tervek szerint csütörtökön az első ligás Medgyesi Gaz Metan otthonában játszunk, pénteken pedig hazai pályán fogadjuk a harmadosztályú Foksányt.