U19 RoKupa│Mákszemnyivel jobban akartuk

U19 RoKupa│Mákszemnyivel jobban akartuk

Eseménydús és kemény küzdelem után, tizenegyespárbajt követően jutott elődöntőbe a Románia kupában U19-es csapatunk.

A Kolozsvári CFR elleni meccset nagy érdeklődés övezte, ahogy Dobos László sportújságíró is írta, "a mérkőzés színvonala vetekedett a második ligás találkozókéval", vagy ahogy Ráduly Róbert Kálmán fogalmazott a tizenegyespárbaj után: a hit diadala volt. Na, de hogy látta az összecsapást a kispadról Demény Norbert vezetőedző?

"Jó érzés volt teltház előtt játszani, a fiúk is jobban átérezhették a meccs fontosságát. Látszott, hogy ez nemcsak nekünk volt fontos, hanem a környezetünkben élőknek is. Megújult CFR ellen játszottunk, olyan Kolozsvár ellen, amely a téli igazolásai által egyértelműen megerősödött. Szerintem kiegyensúlyozott meccs volt, az első félidőben mi voltunk gólveszélyesek, de ugyanakkor taktikai csata is folyt a pályán. Látszott, hogy mindkét oldalon több játékos megérett akár az első ligára is, amennyiben kitartóan dolgozik a továbbiakban. A meccs során, ahogy telt az idő, fizikálisan egyre jobban kezdtünk elfogyni. Ennek több oka volt: egyrészt az elmúlt időszak betegségei, másrészt példáúl Gergely esetében az, hogy előző nap még Izland ellen játszott a válogatottal Horvátországban. Ilyen körülmények között is sikerült gól nélkül lehozni a meccset a rendes játékidőben. A tizenegyespárbajban én edzőként el is köszöntem, mert úgy gondolom, hogy ilyenkor lesz ami lesz alapon működik minden. A tizenegyeseknél mindig kétes a végkimenetel, de úgy érzem a sikerünk annak köszönhető, hogy mákszemnyivel jobban akartuk, mint az ellenfél."

- Demény Norbert
fk csikszereda cfr cluj 5-3
Fotó: Pál Zoltán

U19-es labdarúgó Román kupa, negyeddöntő:

FK Csíkszereda–Kolozsvári CFR 0–0 – büntetőkkel 5–3.

Konstancai Farul–Sepsi OSK 0–2

FCSB–Chindia Târgoviște 2–1

Kolozsvári U–Resicai CSM 3–2

Az elődöntő dátuma és a párosítások még nem ismertek.

Szép Zoltán



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza