Demény N.: "ez közös siker"

Demény N.: "ez közös siker"

Az FK Csíkszereda által működtetett Székelyföld Labdarúgó Akadémia, eddigi legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy megnyerte az U19-es Elit Ligát. Ennek kapcsán beszélgettünk Demény Norbert vezetőedzővel.

Gratulálok! Szezon elején gondoltad volna, hogy bajnokok lesztek?

Nem volt ahogy gondoljam, mert új voltam az akadémián. De, tudni kell rólam, hogy én mindig a legjobbat akarom kihozni magamból és a környezetemből is. Az első meccsek után már látszott, hogy komoly játékerőt képviselünk ebben a bajnokságban. Sokat fejlődtünk, stílusunk is folyamatosan csiszolódott. De, a legfontosabb, hogy minden csapat ellen szinten tudtunk maradni.

Hány alvatlan éjszakád volt a döntő előtt?

Ahogy, egyre nagyobb lett a kihívás, stresszesebb lett a környezet is, de ez valahol normális, hisz ahogy haladsz előre ezt kezelni kell. De, szerintem ez olyan mint a viccmondás, minél több viccet mondassz, annál jobb leszel, ez így van a fociban is.

Most, hogy már magasba emeltétek a kupát, mit gondolsz mi volt a siker titka?

Az a lényeg, hogy folyamatosan szintet tudtunk lépni. A sikerhez nagyon komoly hozzállás kell, és ezt mindenki teljes mértékben elvégezte, erre nagyon büszke vagyok.

Nem indult jól a döntő, az első félidőben a Viitorul mondhatni uralta a meccset, egygólos előnyben mentetek pihenni. Mit mondtál a srácoknak az öltözőben?

A Viitorul csapatában nagyon sok jó képességű játékos van, de elmondtam a srácoknak, hogy mindig annyit focizik egy csapat, amennyit enged az ellenfél. Sőt, labda nélkül is lehet kontrollálni a meccset, ha szervezetten védekezel és azt a keveset, amit gólra válthatsz, be kell rúgni. Az, hogy ez sikerült, a közösség tartását dicséri.

Lefújás után, mire gondoltál először?

Örvendtem a srácoknak és a közösségnek, akik mellettünk álltak. Büszkeséget éreztem.

Edzői karriered során, hova helyeznéd ezt a sikert a képzeletbeli polcon?

Nem kérdés, első helyre. Ugyanakkor szeretném megköszönni mindenkinek, még a kapusnak is az Akadémián, aki minden nap a bejáratnál van és beenged, a mosodás néniknek is, tényleg mindenkinek. Ezt a sikert mindenki érezze magáénak, ez közös siker!

A bajnoki cím mellett hatalmas siker, hogy a csapat indulhat az Ifjúsági Bajnokok Ligájában. Milyen céllal vágsz neki és hogy látod az esélyeinket?

Elég hosszú idő van még addig, de úgy érzem az akadémia még tud előrelépni. Az tény, hogy egy nem járt talajra lépünk, a klub történetében eddig erre nem volt példa. Végülis ezért küzdöttünk, és az a jó benne, hogy még mindig van fennebb, úgyhogy állunk elébe.

Tudom, hogy játszottál és éltél Olaszországban, így adódik a kérdés, hogy ellenfélnek olasz csapatot szeretnél?

Jöjjön aminek jönnie kell.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza