Edzőtáborba vonult az FK Csíkszereda



Tizenkét napos edzőtáborba vonult az FK Csíkszereda felnőtt csapata, amely az elkövetkezendő időszakban Nyíregyházán készül a tavaszi idényre.

Lengyel Roland vezetőedző irányításával 22 labdarúgó vesz részt a felkészülésben, amelynek célja, hogy a játékba beépüljenek a taktikai elemek és a gyorsaságon valamint a dinamikán lesz a hangsúly. Az edzőtábor programjában három felkészülési mérkőzés szerepel és nem volt könnyű egyeztetni, hisz Magyarországon már kezdődik a bajnokság: holnap a Bozsik Akadémia U19-es csapata, szombaton a Balkány, jövőhéten a Királydaróc együttese ellen lép pályára harmadosztályú csapatunk. Lengyel Roland vezetőedző szerint erős a keret, minden posztra van 2 minőségi ember, ezért nagy harc lesz a kezdőcsapatba kerülésért!

Az edzőtáborba elutazott 5 új játékos is, akik a tervek szerint Csíkszeredában folytatják pályafutásukat. A marokkói Sufian Jebari irányító poszton szerepel, a kapuba érkezett Horváth Adrián Pankotáról, Lukács Zsombor Nagyváradról, aki előző szezonban Salgótarjánban játszott, de visszatért Székelyudvarhelyről a fiatal játékosunk Nagy Norbert is, akit az előző idénybeli teljesítménye miatt hívtak vissza, illetve a sepsiszentgyörgyi Țepeș Andrei. A vezetőedző szerint minőségi játékosok érkeztek, jó kerettel és nagy reményekkel vágnak neki a felkészülésnek.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza