Egy lépésre a döntőtől

Egy lépésre a döntőtől

Meggyőző sikert aratott a FCSB otthonában az FK Csíkszereda, amely egy lépéssel közelebb került az Elit Liga döntőjéhez.

20 fokban és borús időben vette kezdetét a Bercsenyi kerületben lévő ARCOM sportbázison az U19-es Elit Liga elődöntője. Csapatunk magabiztosan, lendületesen kezdett és ez láthatóan meglepte a fővárosi játékosokat. A 8. percben Csala remekül passzol a balszélen üresen érkező Rotarnak, akadémistánk pedig a hosszú felsőbe vágja a labdát: 0-1.

Fotó: Gaál Angyal

Negyedóra játék után elered az eső, de a játék képe nem változik. A 21. percben Rotar duplázhatna: miután Szabó jól indítja a jobbszélen sprintelő Botorokot, szélsőnk pedig kapásból adja be a kapu elé érkező fiatal csatárunknak, aki közelről mellé rúgja. Fél órányi játék után a FCSB a csapatkapitánya, Pandele révén próbál egyenlíteni, a bukaresti játékos kevéssel ugyan de mellé fejeli. Nem sokkal később Trif cselezi át magát három emberen is, majd Chiritoiuhoz passzol, de a lövés könnyű préda Albert Hunor kapusnak. A 38. percben ígéretes támadást hajt végre csapatunk, főleg Botorok harciasságának köszönhetően, de sajnos a lövőhelyzetbe kerülő Suciu Toni nem találja el a labdát. Szünetig az eredmény nem változik, így a mieink egygólos előnnyel mehetnek pihenni.

A második félidőt a FCSB mintha élénkebben kezdte volna, aztán a csapatunk is szép lassan felvette a ritmust és fokozatosan került ismét helyzetbe. Egy gyors indítást követően a FCSB játékosa Tudor lendülhet ellentámadásba, Gergely hátulról meglöki, tizenegyes. A büntetőt Pandele értékesíti, majd nem sokkal később a túloldalon Popescu kapus öklözi le Rotart, a játékvezető ezúttal is a tizenegyes pontra mutat. Szabó Andor nem hibázik, magabiztosan a bal felsőbe vágja: 1-2. A végjátékban a mieink nyomás alá helyezték a bukarestieket és ennek meg is lett az eredménye, egy ígéretes Casiadi - Botorok támadást követően a kipattanó labdára a szemfüles Szabó Andor csap le és okosan a jobb alsóba rúgja beállítva a végeredményt: 1-3.

Fotó: Gaál Angyal

Nagy győzelmet arattak akadémistáink, akik előtt érik a döntő, a visszavágóra szombaton délben kerül sor Csíkszeredában.

U19-es Elit Liga elődöntő: FCSB - FK Csíkszereda 1:3 (0:1)

Gólszerző: Pandele (77. büntetőből), illetve Rotar (8.), Szabó (80. büntetőből, 88.)

Sárga lap: Popescu (78.), illetve Szabó (10.), Casiadi (56.), Albert (76.)

FCSB: Popescu - Salajan, Pandele, Trandafirescu, Neacsu (Zatreanu 72.), Ciuculete, Nadolu, Chiritoiu (Tudor 72.), Ciontea, Trifan, Trif.

FK Csíkszereda: Albert - Barabás, Veregut, Gergely, Bujdosó, Casiadi, Szabó (Rácz 90+1), Csala, Botorok, Suciu (Finna 72.), Rotar (Lázár 90+1)

https://www.youtube.com/watch?v=H_5jkEWIw9c


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza