Elitliga U15 | Karácsonkőn nyertek a fiatalok

Elitliga U15 | Karácsonkőn nyertek a fiatalok

A Karácsonkői Sportiskola elleni idegenbeli győzelemmel folytatta szereplését U15-ös csapatunk a korosztály számára kiírt Elitligás bajnokságban.

A hazai, Bákói FC elleni sikert követően karácsonkői kiszállás várt U15-ös Elitligás csapatunkra. A fiatalok ezúttal is kitettek magukért és négygólos diadalt arattak. A gólok gyártását Szép Dávid kezdte meg a 11. percben. Bár a hazaiak egy percen belül kiegyenlítették az állást, két minutum elteltével újra nálunk volt az előny, ezúttal Sajgó Kristóf volt eredményes (1–2). A szünet előtt Kertész Márk tette magabiztossá a vezetést, így kétgólos FK-előnnyel vonulhattak pihenőre a felek.

A második félidő újabb két szeredai találatot hozott, Ioo Edvin a 48. percben háromgólosra hizlalta a vezetést, majd ugyanő zárta le a lényegi kérdéseket az 55. percben.

A mérkőzést Fazakas Tibor vezetőedző értékelte.

"Nem ismertük az ellenfelünket, így hát magunkban bízva nagy lendülettel kezdtük a mérkőzést. Sikerült is megszerezzük a vezetést a 12. percben Szép Dávid révén. Nem tartott sokáig az örömünk, mert a következő percben középen labdát veszítettünk, ezt az ellenfél kihasználta és egy mélységi passz után egyenlítettek. Ezek után is, mi birtokoltuk többet a labdát, és két szögletet követően Sajgó Kristóf, majd Kertész Márk fejelt a kapuba. A második félidőt az ellenfél kezdte határozottabban, de Ioo Edvin élményszámba illő bombagóljai végképp eldöntötték a mérkőzést" - mondta el a szakvezető.

Elitliga U15, 2. csoport, alapszakasz 2. forduló
Karácsonkői Sportiskola – FK Csíkszereda 1–5 (1–3)

Karácsonkő, műfű
Vezette: Moraru Sergiu (Karácsonkő), asszisztensek: Parfeni Vlad (Dumbrăva), Felegeanu Cosmin (Karácsonkő)
Gólszerzők: Bursuc Nicolas (12.), ill. Szép Dávid (11.), Sajgó Kristóf (14.), Kertész Márk (33.), Ioo Edvin (48. és 55.)
Sárga lap: Alistar Tudor (49.), Hambaric Mihnea (53.), ill. Szép Dávid (20.)
Karácsonkő: Ojigă Rafael – Ciobotaru Roberto, Ciobanu Ioan (Maxim Alex, 30.), Alistar Tudor, Olariu Codrin (Frunză Denis, 36.), Romanescu Matei, Anton Tudor, Ungureanu C. (Aanei Mateo, 61.), Pantăr Dragoș (A. Codrin, 36., Ciofu Samuel, 60.), Hambaric Mihnea, Bursuc Nicolas Vezetőedző: Burlacu Gheorghe
FK Csíkszereda: Antonucci Michele (Szakács Tamás, 57.) – Iosif Cristian (Dande Erik, 55.), Kozma Krisztián, Kertész Márk, Halász Balázs, Sajgó Kristóf (Balla Áron, 57.), Ioo Edvin, Szép Dávid (Antal Hunor, 50.), Brugger Dániel, Nyitra Szabolcs (Prezsmer Viktor, 55.), Bekő Kristóf Vezetőedző: Fazakas Tibor

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza